Szórakozás

Bebe Rexha kiakadt a divattervezőkre, akik szerint túl kövér

A 29 éves amerikai énekesnő öröme majdnem teljes lehetne, hiszen két Grammy-jelölést is kapott az idén, csak éppen nem tudja még mit vesz fel a február 10-én megrendezésre kerülő gálán. Merthogy egy halom neves divattervező visszautasította őt, azzal az indokkal, hogy “túl nagy”.

Megvan az idei Grammy-díjátadó műsorvezetője
Az énekesnő a YouTube csatornáján jelentette be.

Nem csoda, hogy Bebe Rexha ezen teljesen kiakadt. Pláne úgy, hogy 38-as a mérete. Felháborodásának hangot adva még egy videót is megosztott a közösségi oldalán, amiben ugyan konkrét tervezők neveit nem említi, de azért elküldte őket melegebb éghajlatra.

Sajnálom, de ezt ki kellett adnom magamból. Ha nem tetszik a stílusom vagy a zeném, az egy dolog, de nem mondd, hogy nem öltöztetsz fel valakit azért, mert nem kifutóra való a mérete. Arra kéne bátorítani a nőket, hogy szeressék a testüket, ehelyett a lányok és a nők kevesebbnek érzik magukat a méretük miatt. Gyönyörűek vagyunk minden méretben!Kicsiben és nagyban is! És a 38-as seggem akkor is megy a Grammy-re

– írta az énekesnő.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bebe Rexha (@beberexha) által megosztott bejegyzés, Jan 21., 2019, időpont: 9:44 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@beberexha

Ajánlott videó

Olvasói sztorik