Szórakozás

Tekashi69 nem kaphat hitvesi látogatást a börtönben

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a jelenleg a tárgyalására váró Tekashi69-ről barátnője elkészítette és közzétette az első fotót letartóztatása óta.

Itt az első kép Tekashi69-ról letartóztatása óta
Barátnője volt bent látogatni nála.

A kép, amin a rapper két kézzel markolja barátnője fenekét, sokaknak úgy jött le, hogy egy privát, hitvesi látogatás során készült, ugyanakkor a Blast információi alapján az kizárt, ugyanis Tekashi69-nek az nem engedélyezett. Így a kérdéses fotó egészen biztosan nagyjából húsz másik rab jelenlétében történt egy sima látogatáson. Az oldalnak azt is elárulta a rappert elszállásoló intézmény illetékese, hogy az érintkezés engedélyezett formái, úgy, mint a csók, vagy az ölelkezés – esetünkben fenékmarkolásszás – is szigorú szabályokhoz kötött, pusztán a találkozó elején és végén engedélyezett, így a fotón valamelyik történt éppen a kettő közül. A pózt nem kommentálták azon túl, hogy a felügyelő őrök döntik el, mi fér bele, de ismertette a látogatókra vonatkozó öltözködési szabályokat, aminek amúgy pont megfelel a fotón látott ruha, ugyanakkor amennyiben a jövőben ez nem így lenne, akár meg is vonhatják a látogatást az elítélttől. A tárgyalása egyébként szeptemberben lesz a rappernek, addig jó eséllyel bent tartják, még ha végül esetlegesen felmentő ítéletet is hoznának róla aztán, bár ügyvédei keményen dolgoznak, hogy kiharcolják a szabadlábon védekezést, egyelőre nem sok sikerrel.

Kiemelt kép: Johnny Nunez/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik