Szórakozás

Beyoncé szülei próbálták távol tartani a Destiny’s Child tagjait R. Kelly-től

Matthew Knowles, Beyoncé apja, aki egyben a Destiny’s Child menedzsereként is szolgált, az R. Kelly áldozatait megszólaltató Suriving R. Kelly kapcsán nyilatkozott a Metronak, elmondva, hogy kapcsolatba kerültek az énekessel karrierjük során, de nem igazán örültek neki. R. Kelly ellen pillanatnyilag egyébként nyomoznak, annak kapcsán, hogy legalább 5 nőt tartott állítólag fogva egy szexszektában, továbbá fiatalkorú lányokkal került rendszeresen szexuális kapcsolatba.

R. Kelly ellen nyomozás indult
Az áldozatait megszólaltató új dokuszériára alapozva indítottak nyomozást.

R. Kelly-nek egyébkét már a kilencvenes években se volt feltétlenül jobb híre, ugyanis akkoriban vette feleségül az akkoriban még csak 15 éves énekesnőt, Aaliyaht. Matthew Knowles elmondta, hogy mi volt már alapból gyanús az énekes stúdiójával kapcsolatban.

Ott voltam a volt feleségemmel együtt. Az a helyzet R. Kelly-vel, hogy késő este szeretett anyagot rögíteni, úgy éjfél körül. Ami meg különleges volt a stúdiójában, hogy a stúdiószobája mellett volt egy másik, ami gyakorlatilag klubként szolgált, 40-50 táncoló emberrel.

Elmondta továbbá, hogy valósággal kötelezve voltak rá, hogy dolgozzanak vele, ami annyira nem tetszett neki több okból se.

R. Kelly-t a Sony menedzselte, valakivel, akit nem fogok megnevezni, és akkoriban majdnem köteleztek rá, hogy az előadóikkal dolgozz. R. Kelly pedig nem volt olcsó, 75 ezer dollárba került rögzíteni vele, utazási költségekkel együtt 100 dollárba került leutazni és dolgozni vele.

Ugyanakkor az, hogy végül nem lett végül semmi a kollaborációból, leginkább a dal minősége miatt történt.

Személyesen utasítottam el a dalt, mert azt gondoltam, hogy nem egy jó szám. Nem csak a reputációja miatt – ez 1998 környékén történt, még csak akkoriban kezdtünk el hallani egyáltalán dolgokról, amiket állítólag csinált.

Ugyanakkor az énekesről keringő sztorik is nagy szerepet játszottak a dologban.

Természetesen mindkét dolog szerepet játszott benne. A lányok 15-16 évesek voltak. Amikor a lányok WC-re mentek, a volt feleségem, Tina velük ment. Sose vettük le róluk a szemünket.

Egy forrás egyébként megerősítette, hogy akkoriban mondhatni kötelező volt R. Kelly-vel dolgozni annak, aki feltörekvő sztár volt, továbbá arról is beszélt, hogy az énekes nagyon akart dolgozni a Destiny’s Childdal.

A lemezcégek megkérték R. Kelly-t, hogy írjon számokat a feltörekvő előadóiknak, hogy segítsen nekik betőrni és többször is kérte, hogy dolgozhasson a Destiny’s Childdal. Matthew és Tina az összes ilyen kérést elutasítottam, mert nem akarták sehol se a közelében tudni az együttes tagjait, ezért van az, hogy ők az egyike azon nagyon kevés előadónak, ami a kilencvenes években jelent meg és nincs R. Kelly dal a hivatalosan megjelent anyagaik közt.

Így született Aaliyah nagy sikerű Age Is Nothing But A Numberje is, ami magyarul az életkor csak egy számot jelent, ami miatt nehéz elvonatkoztatni azt hallgatva az egésztől. Egyébként valójában R. Kelly végül írt egy hivatalosan is megjelent dalt a Destiny’s Childnak egy Eddie Murphy-film filmzenéjéhez, amit Jermaine Dupri producerrel rögített a banda, de Beyoncé apja nem akarta semmilyen más hivatalos formában megjelentetni. Ezen túl 2008-ban R. Kelly próbált dolgozni Beyoncéval, és a kiadójuk is igencsak támogatta ezt, de Beyoncé nem élt a lehetőséggel, elutasítva azonnal az ötletet.

Kiemelt kép: Kevin Mazur/Getty Images, Coachella

Ajánlott videó

Olvasói sztorik