Szórakozás

A kövérség elnyomja bennem a nőt

Ritka, ha a testsúllyal, testképpel kapcsolatban kapunk olvasói levelet az Így jártam blog email címére, ennek ellenére/ezért várjuk mások leveleit is, akik elégedetlenek egy-egy testrészükkel, betegségekkel élnek együtt, amik gátolják a szexben, vagy akik túlsúllyal élnek és feszengenek emiatt a párkeresésben. Várjuk azoknak a partnereknek is a levelét, akik rendszeresen azt hallgatják a szerelmüktől, hogy elégedetlenek önmagukkal.

Minden bátorságomat összeszedve írok. Harmincöt leszek idén, de soha nem volt még kapcsolatom. Hogyan kezdjek neki? Kiskoromtól kezdve kövérke voltam, később a sok csúfolódás hatására a súlyom csak gyarapodott, 18 évesen közel 150 kilós lettem. Érthető módon nem kellettem senkinek, aztán családi és megélhetési gondok jöttek csőstül, és mire időm és pénzem lett magamra, már 35 éves vagyok. Húsz éves voltam mikor édesapám meghalt, aztán a testvéremmel elvesztettük a céget, amit a szüleink építettek nekünk. A sors úgy hozta, hogy édesanyám is elment, a testvérem pedig beteg lett. A végrehajtó elvette az otthonunkat, de még itt vagyok.

Az olvasói levelet Karolina küldte nekünk, akinek természetesen nem ez a neve és az ő névtelenségét is garantáljuk.

„Nincs tartozásom, dolgozom, albérletben élek, saját életem van, amiért megküzdöttem. Az átlagnál több van a hátam mögött, és a 150 kilóm is eltűnik lassanként. Kezdek csinosan öltözködni és adni magamra, de ha a férfiakról van szó, félek. Próbálkoztam társkereső oldalakkal, de téboly, amit ott zajlik. A velem egykorú férfiakkal az a tapasztalatom, hogy olyanok, mintha gyerekekkel beszélgetnék. Semmi tartás, semmi vagányság, semmi férfiasság nincs bennük. Attól, hogy kigyúrtak és BMW-vel járnak, még nem kellenek. A keresgélés közben rájöttem, hogy a rosszfiúk vonzanak, és ezt összegyúrva arra ébredtem rá, hogy újabb 35 évet fogok egyedül élni. Szórakozásra nem vágyom, a városban, ahol élek, a tinik vannak a szórakozóhelyeken, és ehhez öreg vagyok. Ráadásul a kövérség teljesen elnyomja bennem a nőt, soha nem érezhettem magam annak. Nem tudom mihez kezdjek.”

Mit lehet tenni?

Ha valaki nagyon nem szereti a saját testét, kevésbé valószínű, hogy képes felszabadultan ismerkedni, szerelmeskedni bárkivel. Csakhogy egyáltalán nem függ a testsúlytól és a test méreteitől az, hogy ki hogyan érzi magát a bőrében, hiszen egy vékony, magas nő is feszenghet azon, hogy nem elég nőies, hogy kicsik a mellei, hogy túl hosszúak a lábai, amikre nem tud nadrágot vásárolni. Abban a pillanatban, amikor először levetkőzünk a szerelmünk előtt, megnőhet a bizonytalanság saját magunkban: elég szépek, vonzóak vagyunk a számára? Vajon a partner is úgy gondolja, hogy túl vastag a combunk?

Nem a testsúly, hanem a testkép az oka annak, ha valaki rosszul érzi magát a bőrében. A megoldás az, ha törekszünk arra, hogy a bensőnkben elképzelt ént közelítsük a tükörben látottakkal, külsőleg és belsőleg egyaránt.

Olvasónkra visszatérve: elképesztő erőről és kitartásról tanúskodik a levele, másoknak egy egész életen át nem jut ennyi trauma és gyász. 35 évesen olyan érettségre és élettapasztalatra tett szert, ami ritka, mély tiszteletet és elismerést érdemel. És persze szerelmet és párkapcsolatot, ami a várva várt sikerélményt is elhozhatja az életében. A testképpel mindenképpen foglalkozni kell, ennek pedig több formáját is javaslom, gyakorlatilag mindegyik a mélyvíz lehet egy gyerekkora óta túlsúllyal küzdő nő számára.

  • Az egyik a fotózás: célszerű lenne megkeresni egy profi fotóst, aki portfóliót készít, amin keresztül megmutatja, hogyan, milyennek láthatja olvasónkat egy férfi. Többek közt a porfólió képei arra is jók lesznek, hogy a társkereső oldalakon felhasználja olvasónk.
  • A másik, ami meredeknek tűnhet, az a fürdők látogatása, fürdőruhában, főleg a nőknek szánt fürdőket érdemes felkeresni, a Rudasban keddenként van női nap. A fürdőkben szemtől szembe láthatjuk, hogy még a karcsú, magas lányoknak sincs tökéletes modelltestük – mellesleg Kate Mossnak is lehet narancsbőre -, és minden női test egyedi, más és más, nincs két egyforma.

A testtel kapcsolatos problémákra jó megoldás az, ha szembesülünk azzal, más nők milyenek, hiszen a magazinokból ömlő tökéletesnek tűnő női testeket hajlamosak vagyunk átlagosnak és normálisnak hinni. De ha Nina Agdal teste lenne az átlagos, akkor nem lenne Nina Agdal a címlapon, és azt se felejtsük el, hogy a modellek, énekesnők, színésznők a testükből, megjelenésükből élnek, ergo napi 8 órában nem a laptop mögött ülnek, hanem a konditeremben edzenek.

A legfontosabb, amire első lépésben szüksége van az olvasónknak, az az önbizalomépítés, amit a felsorolt mélyvíz szerű módszerek mellett olyan társkereső oldalakon is megkaphat, amik kifejezetten a teltebb nőknek szól. Magyarországon ilyen nincs, és nem is javasolt a Tinderre, Happnre és társaira regisztrálni, mert garantáltan csalódás lesz, inkább a nemzetközi BBW, duci nőkre és az azokat kedvelő férfiakra fókuszáló társkereső oldalakat javaslom, itt biztos, hogy a beérkező levelek és a képekre adott reakció valamelyest ad egy löketet a társkeresésben.

A felsoroltak mellett a személyes ismerkedésre helyezze olvasónk a hangsúlyt, ha szeretne bármiben változtatni az életében, ez jó lehetőség: sok-sok utazás, új nyelv vagy szakma tanulása segíthet. Ezeken a tanfolyamokon ne a magánórákra fókuszáljon, hanem a csoportos órákon, ahol vannak férfiak is. Minden bátorságot összeszedve beszélgessen rengeteg férfival, minél többel, hiszen a humor, a báj, a kedvesség nem adhatók vissza egy Facebook-fotón. Éppen ezért is jó a személyes ismerkedés, hiszen ahhoz, hogy valakit vonzónak találjunk, a tekintetét, a hangját, a bőrét, a nevetését is meg kell ismernünk.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik