Szórakozás

Kulcsár Edinát anyja próbálja megfékezni a sok munkában, de nem bír vele

Kulcsár Edina modell-műsorvezető volt Tatár Csilla34” című beszélgetés műsorának legújabb interjú alanya, Tatár pedig nem sokat kertel, azonnal az alany szemébe mondja, hogy néhány unalomig ismételt dolgot lehet folyamatosan hallani Kulcsárról: a szépségkirálynő múltat, a párválasztást, az alakot, az anyaságot, a dédnagymamáját és azt, hogy anyukája egyedül nevelte Kulcsárt. Tatár felteszi a jogos kérdést, arra alapozva, hogy a 370.000 Insta-követővel rendelkező modell tulajdonképpen ki is valójában?

Konkrétan ez az öt dölog, és mégis van 370.000 ember, aki ezek alapján is iszonyúan szeret téged, követ téged, de ugyanakkor nem is tud rólad olyan sok mindent

— mondja Tatár.

Kulcsár Edina szerint aki őt viszont ismeri, az pontosan tudja, hogy ő egy nagyon közvetlen ember, aki bárkivel el tud beszélgetni, lényegében bármiről, emiatt születtek ilyen egységes interjúk is. Tatár aztán megkérdi, honnan ered a kulcsáredinaság? Kulcsár szerint, amikor ő felfogta azt, hogy anyjának és mamájának nincs annyi pénze, hogy mindent meg tudjanak adni neki, 13-14 évesen pedig megpróbált saját lábra állni, emiatt kezdett bele a műkörmözésbe:

Volt olyan, hogy már az egész iskolának én csináltam a körmét, és abból picit félre tudtam rakni. Emellett dolgoztam gyorsétteremben, volt, hogy szórólapoztam, dolgoztam anyukámmal nyomdában is. […] Stewardess szerettem volna. […] Volt egyszer egy fotózásom, és azt mondták, hű, milyen jól mozgok a kamera előtt, és hogy nem mellékesen jól is mutatok, és miért nem próbálkozok ezen a szakterületen elhelyezkedni. Anyukám mindig is szerette volna, ha valami hasonló dologgal foglalkozom, olyannyira, hogy kislány koromban összevissza vitt mindenféle castingra

— fogalmazott Kulcsár, aki azt is hozzátette, anyja mindig az önállóságra nevelte, attól eltekintve, hogy mostanra ő is anyuka lett, még mindig a dédnagymama rendelkezik az utolsó szó jogával.

Az egykori szépségkirálynő social mediában elfoglalt lényeges szerepére is kitértek a beszélgetés során, Kulcsár elmondta, régebben nehezen bírta a negatív kritikát, ma már megtanulta a helyén kezelni. Kulcsár szerint sosem volt sok barátja, inkább haverok voltak körülötte, ezért anyja és dédnagymamája társaságát kereste inkább. Tatár és Kulcsár pedig nagyot nevettek azon, hogy mindketten a terhesség 36. hetében házasodtak, így a gyűrű egyikük ujjára sem fért rá. Igazi tervező, álmodozó típusnak tartja magát:

Napi szinten ilyen 3-5 különböző dolog kipattan a fejemből, hogy úristen, még ezt is meg szeretném valósítani, anyukám pedig így kapkodja a fejét, hogy hova, Edina? Még mindig 24 órából áll egy nap!

— mesélte Kulcsár, aki azt is elmondta, anyja szeretné, hogy lánya egy kicsit lejjebb adjon a munkáiból, mert annyi mindent csinál.

Az interjú végén pedig jönnek a műsorformátumból adódó gyorskérdések, Tatár „a film, amit mindenkinek látnia kell” kérdésére Kulcsár rá is vágja: Másnaposok, a Despacito című slágerrel pedig a világból is ki lehetne üldözni az ex-szépségkirálynőt.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

Kiemelt kép: Instagram/@edinakulcsar_official

Ajánlott videó

Olvasói sztorik