Szórakozás

Lindsay Lohan valóságshowja pont olyan káosz, mint amire számítani lehetett

Lindsay Lohan úgy döntött, hogy szünetelteti kicsit azt, amit az utóbbi időkben csinált, mint mondjuk menekült családok zargatása bemindenezve és gyerekük ellopására tett kísérlet, és Görögországba vonul egy klubot működtetni a strandon.

Lindsay Lohan videóra vette, amint zaklat egy menekült családot
El akarja venni a gyerekeiket, majd miután nem tágít, kap egy pofont.

Természetesen ez egy valóságshow keretei közt fog történni, ami dokumentálja Lohan kalandjait Mykonos-on szórakozóhelytulajdonosként és főnökként.

Lindsay Lohan realityjére már előre 10 pontot adunk
Készülhetünk a míkonoszi kalandokra.

Most megérkezett egy kis betekintő abba, milyen is lesz ez a műsor, és pont ugyanolyan, amire számítani lehetett a koncepció alapján. A stáb tagjai furák, Lohan vicces marhaságot, és a celeb rájön viszonylag hamar, hogy ez mégsem olyan könnyű, mint gondolta. Pedig azzal indít, hogy márpedig dolgozni mentek oda, aztán néhány vágás, és rájön, hogy a stáb egyik tagja zokog éppen, egy másik teljesen készen van az elfogyasztott szubsztanciáktól, a többiek meg csak simán egymással kavarnak éppen. A legjobb rész talán az, amikor

Lohan elmondja a kreatív-partneréről, hogy ő nem a jobbkeze, mert Lohan a jobb kéz, a kreatív partnere a bal keze.

Jövő év elején debütál a műsor, a magunk részéről már tűkön ülve várjuk!

Kiemelt kép: Youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik