Szórakozás

Lenny Kravitz egyszer 30 napon keresztül ugyanabban a ruhában volt

Lenny Kravitz vendég volt Seth Meyers műsorában, a Late Night Showban, ahol az új lemezéről beszélt, amit a Bahamákon vett fel egy pici, alig ezer fős faluban. Elmondta, hogy a helyiek nem nagyon ismerték őt, így nem is nagyon zargatták, tudott nyugodtan járkálni. Mint mondta, ha be is ment egy kocsmába, megkérdezte időnként valaki, hogy mivel foglalkozik, amikor meg elmondta, hogy zenész, csak annyit kérdeztek tőle, hogy kér-e sört.

Beszélt végre a túlméretezett óriássáljáról is!

Pár éve rendszeresen körbemegy róla egy kép, amin akkora sálat visel, ami takarónak is beillik. Elmondta, hogy szerinte mostmár élete végéig ez lesz a legismertebb dolog róla, ő lesz a

sálas csávó, aki amúgy zenélt is.


De a legérdekesebb része az interjúnak talán az volt, hogy elmesélte, hogy mivel amikor turnézik, akkor minden este másként kell kinéznie és más ruhát viselnie, ezért úgy döntött, hogy amíg a Bahamákon van, addig ugyanazt a ruhát fogja viselni minden nap.

Ha pedig már nagyon elviselhetetlen volt a szaga, akkor kimosta kézzel és sima szappannal,

kirakta egy órára száradni a napra, aztán újra fel is vehette, mindezt harminc napon keresztül csinálta.

Kiemelt kép: Paul Archuleta/FilmMagic

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik