Szórakozás

Videón a világ legszerencsésebb gázolása

Rongybabaként repült az elütött kisfiú, majd centikkel kerülte el egy másik autó.

Durva videó jelent meg az interneten egy angliai balesetről.

A felvételt december 7-én készítette egy autó fedélzeti kamerája; a kocsit egy tanulóvezető vezette.

A videón (az 50. másodperc után nem sokkal) látható, hogy a kocsi zöld jelzés mellett halad, amikor egy fa mögül egy kisfiú váratlanul kirohan az útra. Sem a tanulóvezető, sem oktatója nem tudott már fékezni.

A videó megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.


A gyereknek óriási szerencséje volt, hogy a tanulóvezető a megengedett sebességnél lassabban haladt, az pedig szinte csodával határos, hogy az elütött fiút centikkel elkerülte a másik sávban jóval gyorsabban haladó jármű.

A tanulóvezető oktatója elmondta, hogy pillanatokkal később két mentőautó is érkezett, és megállapították, hogy a fiú kisebb zúzódásokkal megúszta a balesetet. Sőt mint kiderült, maga a tanulóvezető is orvostanhallgató, ő is szakszerűen megvizsgálta a sérültet a mentők kiérkezéséig.

 

via Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik