Szórakozás

Tekashi69-nal pont letartóztatása előtt akartak végezni

Korábban a témában:

Nem csillapodnak az események Tekasi69 – eredeti nevén Daniel Hernandez – körül: a 22 éves rappert még november közepén tartóztatták le, miután utcai lövöldözésbe keveredett. Ezt követően derült ki, hogy egy veszélyes New York-i bűnbanda, a Nine Trey tagja volt, ami miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthatott volna, végül azonban ezt megúszhatja, november 22-én ugyanis átszállították egy olyan intézménybe, ahol azokat tartják fogva, akik együttműködnek a hatóságokkal.

Tekashi69 életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat
A rapper évekig tagja volt a gyilkos Nine Trey nevű bandának.

Most viszont az is kiderült, hogy Hernandeznek pont jól jött letartóztatása – tudtuk meg a TMZ-től. A hírportál birtokába került ugyanis egy beszélgetés átirata, melyben arról beszélgetnek a résztvevők, hogy lelövik a rappert. A párbeszéd egyik tagja ráadásul nem más volt, mint Jamel Jones, aki egykor Tekashi69 bandáját erősítette, és aki – csak úgy, mint a rapper – jelenleg börtönben ül.

Kiszivárgott Tekashi69 albuma, kiadták gyorsan hivatalosan is
Látszólag nem a kiadó halasztotta el a megjelenést, hanem a rapper.

A rapper első stúdióalbumát, a Dummy Boyt-t – amit teljesen érthető okokból eredetileg nem is akartak kiadni – amúgy november 28-án adták ki, melynek oka minden valószínűleg, hogy a lemez véletlenül kiszivárgott.

Kiemelt kép: Shareif Ziyadat/WireImage

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.