Szórakozás

Sztárban sztár: Stohl András nem gondolta, hogy feláll, de Sári Évi produkciója annyira jó volt, hogy megtette

Habár a Sztárban sztár legutóbbi adásában, a zsűri és a nézők együttes döntése alapján Freddié volt az este legjobb produkciója, Sári Évi is odatette magát.

A Sztárban sztár legutóbbi kiesője Pintér Tibor lett
Az utolsó szó jogán, még magához ragadta a mikrofont az eredményhirdetés után.

Papp Szabi és Stohl András állva tapsoltak az előadás végén, Majka pedig csak azért nem, mert nem akarta saját magát éljenezni. Sári Évi ugyanis a rapper egyik dalát adta elő. A külső hasonlóságtól és a mozgástól mindenki lehidalt, de a többség szerint a hang is rendben volt. Igaz, Majak itt-ott paródiának érezte:

Találok benne azért hibát is. A refrén egy picit Irigy Hónaljmirigyes volt. Nem volt elénekelve, márpedig én azt éneklem. Túlságosan rekesztettél, pedig azt megbeszéltük, hogy próbáljunk nem viccesbe átcsavarni

– értékelt az érintett.

Stohl azonban sehol nem talált benne hibát.

Egy ilyen számot elénekelni azért ajándék, felrobbant a stúdió, de ehhez kellett, hogy a Sári Évi fantasztikusan hozta az összes táncmozdulatot. Öröm volt. Én nem gondoltam, hogy föl fogok állni, de most fölálltam.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik