Szórakozás

A legszörnyebb dolgot tették a szülők, amikor kiderült, hogy a lányuk meleg

Emily Shack szülei előtt véletlen derült ki, hogy a lányuk a saját neméhez vonzódik. A lány édesanyja talált egy fotót, amelyen Emily és a barátnője, Justyna szerepelnek. Emily valószínűleg nem véletlenül titkolta, hogy meleg, mivel a szülei szó szerint a legaljasabb dolgot tették, amit egy szülő a gyermekével tehet.

Emily gyerekkori emlékeit, a plüssállatokat, a fotókat és egyáltalán: minden emléket kidobáltak az utcára.

A szülők megpróbálták kitörölni a lányt, mintha meg sem született volna, eldobták maguktól, kitagadták és a sorsára hagyták. A lány csak egyetlen üzenetet kapott az édesanyjától, amibel az állt, hogy azonnal fejezze be az egyetemet és menjen el egy kezelésre, ahol kigyógyítják a homoszexualitásból. A lány ezt megtagadta, inkább bepakolta minden személyes dolgát az autójába, majd végleg elhagyta a szülői házat. A lánynak ezután csak annyit mondtak, hogy többet ne keresse a családot, ki van tagadva.

A lány, aki 20 dollárral a zsebében ment el otthonról ma már két helyen dolgozik, hogy eltarthassa magát. Mostanra Emily megengedhet magának egy albérletet is, sőt, a barátai gyűjtést rendeztek neki, hogy újrakezdhesse az életét.

Metro

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.