Szórakozás

Völgyesi Gabi elárulta, miért sírta el magát a Sztárban sztár színpadán

Mi is beszámoltunk róla, hogy a Sztárban sztár legutóbbi adásának kiesője Hien lett, ami már csak azért is meglepő, mert az egykori Megasztáros kifejezetten jó kritikát kapott a zsűritől, ellen mondjuk a Unique fontemberével, Völgyesi Gabival. Utóbbi a szezon során először teljesített rosszul, ami miatt végül többször el is sírta magát az adás során.

Liptai Claudia: Sose voltál 20 év alatt paraszt Tilla, hát most sikerült
Majka után, kollégáját is kiosztotta Liptai.

Az énekesnőt – aki amúgy Paul McCartney Hey Jude című dalát adta elő – versenytársai vígasztalták.

Érzelmi hullámvasút volt, amit ott átéltem. Természetesen sokkal jobb dolog úgy állni a zsűri előtt, hogy dicséretben részesülök, ám most egyöntetűen a nemtetszésüket fejezték ki. Sok mindenben nem értettem egyet velük, és rosszulesett, amit mondtak

mesélte a Blikknek Völgyesi, aki végül a közönség szavazatainak köszönhetően a harmadik helyen zárta az estét.

Amikor viszont a közönség szavazatai a dobogó harmadik fokáig repítettek, nem tudtam kontrollálni az érzelmeimet, és zokogásban törtem ki, annyira meghatott és mélyen érintett. A szöveg, tánc, koreográfia megtanulásán túl hosszas tanulási folyamat és komoly érzelmi munka van mögöttünk, mielőtt színpadra viszünk egy-egy produkciót. Az élő show-k során sokszor vagyunk pattanásig feszülő idegállapotban, így könnyen eltörhet a mécses

– tette hozzá a Unique frontembere, aki egyáltalán nem bánja, hogy elsírta magát, mivel úgy érzi, ez a legtermészetesebb módja a feszültségoldásnak.

Kiemelt kép: Instagram/@uniquemusichu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik