Szórakozás

ValóVilág: Két pár is AZT csinálta a legutóbbi adásban

Balogh Zsolt
Balogh Zsolt

újságíró. 2018. 11. 16. 06:37

Korábban a témában:

Kilenc évad kellett ahhoz, hogy a ValóVilág készítői összeválogassanak egy olyan csapatot, akiknek gyakorlatilag tényleg semmi másról nem szól a villalétük, csak a szexualitásról. Ezt pedig tökéletesen alátámasztja a legutóbbi rész, amelyben két pár is egymásnak esett.

ValóVilág9: Radics párbajra hívta Erát
Pedig napokig úgy tűnt, nem őt akarja kihívni.

A örömperceket egymással eltöltők között volt Csoki és Ginu, valamint Vivi és Radics. Utóbbi kettő esete már csak azért is érdekes, mert a 18 éves lány beköltözésekor számtalanszor elmondta, hogy két éve kapcsolata van – sőt, még jegygyűrűt is visel -, a fiúról pedig időközben derült ki, hogy 5 éve van barátnője.

Azért gondoltam azt, hogy nem lehet tovább húzni ezt a Csokis szex-témát, mert a Csokit nagyon-nagyon a nemiszerve irányítja. Úgy voltam vele, hogy ha megtörténik, akkor vagy továbbhalad az egyik irányba vagy megszűnik az egyik irányba. Tök mindegy, hogy melyik irányba, csak valamelyik irányba legyen

– mesélte a riportszobában Ginu, aki aztán szépen be is vonult Csokival a nyugiszobába, ahol megtörtént köztük AZ.

VV9: Közös exe van Gregnek és Viviennek
A Ken babává műtött ápoló összejött az új beköltőző előző pasijával.

Ezzel ellentétben Vivi és Radics között a közös hálószobában csaptak fel a lángok.

Az ágyban Vivien elég feszes, minden téren. Nagyon jó bőre van, még fiatal, nem ezek az elhasznált zoknik. Megmondom őszintén, hogy tényleg jó volt, élveztem vele

– mesélte Vivienről Radics.

Kiemelt kép: RTL II/ValóVilág

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - DECEMBER 7 : President Donald J. Trump stops to speak with reporters and members of the media as he walks to board Marine One and depart from the South Lawn of the White House on Friday, Dec. 07, 2018 in Washington, DC. (Photo by Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.