Szórakozás

Nem ment el az anyja az esküvőjére, de ez valahol érthető

Ajihiko Kondo anyja visszautasította fia meghívását a múlt hónapban tartott, tokiói esküvőjére, ami talán nem is meglepetés, a fiú ugyanis egy hologrammal kötötte össze az életét – írta a Japan Times.

Anyunak ez nem valami olyan volt, amit meg kellene ünnepelni

– nyilatkozta a 35 éves férfi, akinek a „felesége” a virtuális karakter Hacune Miku lett. Sőt, Kondo egy rokona sem jelent meg a ceremónián, ennek ellenére a férfi rendezett egy ünnepséget 2 millió japán jent, vagyis 5 millió forintot költött rá. És habár rokonok nem, 40 másik vendég így is megjelent az esküvőn, amin Miku egy úgy 30 centis plüssfigura képében jelent meg.

Sosem csaltam meg, mindig is szerelmes voltam Miku-sanba

– mondta a boldog férj 16 éves, animált karakterével közös kapcsolatukról.

Kondo március óta él együtt a mozgó és beszélő Miku-hologrammal, ami egy 800 ezer forintos asztali eszközön fut. A magát „átlagosnak” nevező férfit a felesége kelti fel reggelente, és küldi el a munkahelyére, egy iskolába, ahol adminisztrátorként foglalkoztatják. Délutánonként, mikor Kondo telefonál nejének, az felkapcsolja a villanyokat és akkor is szól neki, mikor eljött az alvás ideje.

Éjjelente a férfi az esküvőre vitt babával alszik, aminek gyűrűje is van, a kezére húzva.

Bár házasságuk egyáltalán nem törvényes, a férfit ez egyáltalán nem érdekli. A Gatebox, ami a hologramos eszközzel kereskedik, „házassági bizonyítványt” is ad ki, eddig úgy 3500-at szóval nem Kondo az első, se nem az egyetlen.

A férfi azzal magyarázza, hogy most nyilatkozik, hogy a többi társa is bátran vállalja fel szerelmét. Kondo egyébként arról is beszélt, hogy korábban nem volt túl nagy sikere a lányoknál. Aztán egy korábbi munkahelyén addig zaklatta egy női munkatársa, hogy idegösszeomlást kapott, és utána eldöntötte, soha nem házasodik meg.

Ezzel egyébként nem csak Kondo van így manapság: 1980-ban még 50-ből csak egy férfi volt Japánban, aki nem volt házas 50 éves koráig, ma ez a szám már négyre növekedett.

Aztán Kondo rájött, hogy igazából Mikuba szerelmes már több mint egy évtizede, és ő az, aki őt megmentette.

A férfi ráadásul teljesen boldog így, és nem gondolja, hogy valaha is lenne igazi barátnője. Egy animált karakter ráadásul sosem tudja megcsalni, és nem is öregszik, hal meg, vélekedett. Azt mondja, ő egy „szexuális kisebbség” tagja és ezt jó lenne, ha mindenki elfogadná.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik