Szórakozás

Játékbabát nevel a sajátjaként, hogy feledni tudjon

24.hu
24.hu

2018. 11. 08. 16:36

A 38 éves Marie Mango a saját igazi gyerekeként neveli játékbabáját. Mindig is az volt a vágya, hogy lehessen egyszer gyereke, de akármennyire is szeretné, nem lehet, derült ki még mikor 24 éves volt – írta a Mirror.

A többi gyerek a Bonner Springs-i iskolájában táncos, állatorvos vagy valami hasonló akart lenni, de Mango anya. Mikor 15 lett, a szomszédságban élő családok kérték fel babysitterkedni, és ő nagyon szívesen el is vállalta, mert azt gondolta, hogy jó felkészülés lesz arra, mikor már sajátja lehet.

https://www.instagram.com/p/Bo-cYcthKH4/

24 éves korában viszont azt a szomorú tényt közölték vele az orvosok, hogy Turner-szindrómás, emiatt soha nem szülhet gyereket. Mango depresszióba esett a hír hallatán, és mert minden családtagjának lehetett eddig gyereke, meg nem is volt más terve, célja az életre.

Emellett reumatoid artritiszt is diagnosztizáltak nála 2004-ben, ami miatt lelassult és úgy érzi, így nem fogadhat örökbe se gyereket. Mindenfélével próbálkozott, hogy kitöltse az űrt, ami az álma megvalósításának hiánya okozott benne.

Azt hiszem, hogy akiknek lehet gyereke, azoknak könnyebb, nehezebben értenek meg, de van egy csodálatos barátom, akinek van három gyereke is, és nagyon sokat segít

– mondta Mango.

Aztán 2010-ben rátalált az élethű babákra (reborn dolls) a YouTube-on.

View this post on Instagram

Avery and i ♡

A post shared by Marie (@mariemango80) on

A jelenlegi babája a 18 hónapos Bella, ami tavaly augusztus óta van meg neki. A játékcsecsemő segít Mangónak, hogy boldognak érezhesse magát az életében, szerepjátékokat játszik, úgy bánik vele, mint egy valódi 18 hónapos gyerekkel. De nem tölti ki teljesen a hiány okozta űrt Bella, ezért decembertől lesz egy másik élethű babája is, Liam.

El kell mondanom, hogy egy baba, akármennyire is legyen élethű, nem tudja betölteni az igazi gyerek hiánya okozta űrt, de segít

– nyilatkozta, majd azoknak is üzent, akik kritizálják a viselkedése miatt:

Nem érdekelnek a gyűlölködők. Azt gondolom, hogy nagyon szörnyű olyanokat bírálni, akiknek játékbabája van, mert ők nem bántanak senkit és nem is erőltetik rá senkire.

Kiemelt kép: Instagram

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.