Szórakozás

Idősek vs. gyerekek: egy szakértő elmondta, ki köteles átadni a helyet a tömegközlekedési eszközökön

Egy etikettel foglalkozó szakértő valósággal sokkolta a Twitteren a közvéleményt azzal az állításával, miszerint egy 5 éves gyermeknek kötelező átadnia a helyét a buszon. A rövid írás szerint ráadásul a fiataloknak nemcsak az idősöknek kénytelenek átadni a helyüket, hanem a felnőtteknek is.

Amikor egy szülő felszáll a gyermekével egy tömegközlekedési eszközre, akkor rengeteg dologra kell figyelnie. Ilyenkor mindenki fejében megy a matek, hogy ki, kinek köteles átadni a helyet. Nagyot kavar a szituáción egy babakocsis anyuka vagy egy fiatal, terhes asszony.

De maradjunk az alapesetünknél.

Az etikettel foglalkozó szakember tehát azt állítja, hogy egy legalább 5 éves kisgyereknek kötelessége előzékenynek lenni az idős és a felnőtt utastársaival szemben. Sokak persze ezen kiakadtak, mondván 5 évesen a kicsiknek még azzal is meg kell küzdeniük, hogy egyáltalán meg tudjanak kapaszkodni a mozgó járművön.

Ti mit gondoltok erről? 

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik