Szórakozás

Tóth Andi évek óta küzd epilepsziás rohamaival

A 19 éves énekesnő már A legbátrabb páros első feladata során rohamot kapott, amikor egy ketrecben leengedték a vízbe. Tóth Andi azonban nem csak a víz miatt lett rosszul. Már évek óta szenved a pánikrohamoktól.

Tóth Andi pánikrohamot kapott A legbátrabb páros forgatásán
Már az első napon a legnagyobb félelmével kellett szembenéznie.

Ez a stressz hatására előtörő pánikroham. A stressz idézi elő, felakad a szemem, habzik a szám, ezek pedig az epilepszia jelei. Az egyik idézi elő a másikat. Sajnos, többször voltam már ilyen helyzetben. Néhány éve kezdődött, amikor megnyertem egy tehetségkutató műsort, majd Romániából Budapestre költöztem. A sok új inger, a nyomás és a stressz hozta elő ezeket

– mesélte a Blikknek Tóth Andi, aki ugyan kivizsgáltatta magát, de nem igazán foglalkozik problémájával.

Szinte azonnal orvoshoz fordultam, nagyon alaposan kivizsgáltak, agyi és koponyaultrahang-, illetve CT-vizsgálatot is elvégeztek rajtam. Azt látták, hogy kiugróak az értékeim. Akkor azt mondta az orvos, próbáljam kerülni a stresszhelyzeteket, de ez az életben nem kivitelezhető. Tanácsolták, hogy szedjek gyógyszereket, nyugtatót, de kizárt, hogy ennyi idősen pirulákon éljek. Őszintén szólva kezelésekre sem járok, mert azt gondolom, azzal valahogy az tudatosulna bennem, hogy beteg vagyok, pedig én nem vagyok az. Igyekszem nem felkapni a vizet, nem túl komolyan venni a dolgokat. Az évek alatt ritkultak a rohamok, és remélem, hamarosan teljesen elmúlnak. Megtanultam kezelni, ha kialakul, és szerencsére Ádám is nagyon jól oldja meg ezt. Megnyugtat, ha mellettem van.

Kiemelt kép: Instagram/@tothandi..andee

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik