Szórakozás

Survivor: Jérémy-t száműzték a Holtak szigetére

Az RTL Klub túlélő valóságshow-ja, a Survivor a felidejéhez érkezett, ami azt jelenti, hogy az eddigi két törzs egyesült, vagyis a maradék 10 játékost egy csapatba préselték.

Survivor: Visszatért egy kiesett játékos
A hétfői adásban annyi változás történt, mint korábban egy hét alatt.

A két egykori törzs két gyengébben teljesítő játékosát pedig egy kötélmászó párbajban összeeresztették, amit Vera nyert meg, így ő csatlakozhatott az egyesült Bayani törzshöz, Jérémy-t pedig elküldték egyedül unatkozni a Holtak szigetére, ahova mostantól az összes kieső embert küldik majd, hogy végül ők is összecsapjanak egymással és a végén közülük is odakerüljön majd valaki a legjobb három játékos közé.

Jérémy a Holtak szigetén elkezdett egyedül összerakni magának egy kunyhót, aminek az lett a végeredménye, hogy leterített a földre egy nejlont, hogy majd azon alszik. Mindezt annyival kommentálta:

Simogatom ezt a kibaszott homokot már fél órája.

Remélhetőleg valaki gyorsan kiesik a törzsből és odakerül Jérémy mellé, hogy megmentse őt.

Amíg Jérémy egyedül szenvedett, addig a többiek kaptak meleg vacsorát, köztük rántott húst, ami Robi szerint

GORDONBLŐ volt és nagyon örült neki.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik