Szórakozás

Az igazi Kata: 1954 óta nem ivott mást, csak Pepsit

Még akkor sem inna vizet, ha haldokolna, állítja a 77 éves Jackie Page, aki amióta először megkóstolta 1954-ben, 13 évesen a Pepsit, azóta nem is iszik mást.

Abból viszont sokat, napi négy dobozzal, ami azt jelenti, hogy csak a kólákkal három millió kockacukornyi édesítőszert fogyasztott el. Ennek ellenére mindig is egészséges, fit és sovány volt.

Nem hívom függőségnek, ez csak valami olyan, amit szeretek, és nem segítene, ha mást nem kedvelek

– mondja a nyugalmazott házvezetőnő Page, négy gyerek édesanyja, mára már dédnagymama.

Néhányan furcsának találhatják, és manapság nem ajánlják, hogy Pepsit igyál. De engem ez nem érdekel, nem fogom abbahagyni. Nem iszok vizet, teljesen esélytelen. Még akkor sem, ha haldokolnék. És kávét vagy teát sem.

– idézi a Mirror a dédnagymamát, aki palackból sosem issza a kedvenc nedűjét.

Midig is nagyon karcsú voltam, egészen úgy öt évvel ezelőttig, de azt hiszem, ez azért van, mert most már nem vagyok annyira aktív, mint annak előtte. Egészen 60 éves koromig linedance-eltem [egy sortánc country zenére], de nem tudom kitalálni, most mihez kezdjek. Azt mondják a Pepsi rossza fogaidnak, de háborús idők gyermeke vagyok, nincsenek sokan közülünk, akinek ne lenne egy rohadt foga, szóval nem is tudom.

Kedvenc italából több mint 93 ezer dobozzal itt meg és 65800 fontot, vagyis több mint 24 millió forintot költött rá tinédzser kora óta. Édesanyjának sok álmatlan éjszakát is okozott vele.

Nem szeretem a vizet vagy a tejet.  Az anyám azt mondta, »innod kell valamit«. Emlékszem, limonádét és cseresznyés üdítőt adott nekem. Nem azért ittam, mert élveztem. Míg meg nem kóstoltam a Pepsit, az ivás csak valami olyan volt, amit meg kellett tennem.

Mégis volt olyan, mikor félbehagyta a szenvedélyét: amikor a kórházban megszülte a négy gyerekét a hatvanas években. A szülészeten ugyanis be volt tiltva, és nem is engedték, hogy bevigyen magával. Azóta többször is be kellet feküdnie a kórházba, de mindig vihetett magával kólát. A 11 unokájának és 8 dédunokájának sem engedték, engedik a szülei, hogy ha nála vannak, igyanak belőle.

Page, akinek egyszer volt egy kutyája, akit Pepsinek nevezett el, és mindig is utálta a rivális Coca Colát azt is elárulta:

Egy hideget azonnal megiszok a hűtőből, ahogy felkeltem. Olyan ez, mint amikor mások azt mondják, hogy egy csésze kellemes teával kezdik mindig a napot. Én ehelyett egy doboz kellemes Pepsivel. Akkor is ezt iszom, ha valahova elmegyünk enni, az alkoholt sem szeretem. Ha egy étteremnek nincsen, akkor csak előveszek egyet a táskámból. Néha elég viccesek miatta, de én tudom, mit szeretek, és az a Pepsi.

Kiemelt kép: Getty Images/Bloomberg/Stephen Hilger

Ajánlott videó

Olvasói sztorik