Szórakozás

Vasvári Vivien elvesztette 12 hetes magzatát

A Nyerő Páros forgatása alatt derült ki, hogy Vasvári Vivien nem sokkal második gyereke születése után teherbe esett, a luxusfeleség a műsorban végzett pozitív terhességi tesztet. Terhességéről azonban azóta nem beszélt, nem véletlenül – a Story magazinnak adott interjújából kiderül, hogy spontán vetélése volt.

Elmondhatatlanul fáj. Tudom, hogy sokan átélték azt, amit én, de én most nagyon megtörtem.Az elmúlt hetekben adott interjúkban nem válaszoltam egy babával kapcsolatos kérdésre sem, mert amikor a műsorban kiderült, hogy terhes vagyok, valójában már nem voltam az. Most azonban már tudok róla beszélni, igaz, csak fájó szívvel, sírva

– nyilatkozta a Story-nak Vasvári, aki azt is elmondta, mikor tudta meg, hogy elvesztette a gyereket.

Eljött a 12. hét, amikor következnie kellett volna a genetikai szűrésnek. Ezt megelőzően egy héten keersztül azt álmodtam, hogy meghal a baba. Minden egyes nap sírva keltem, úgyhogy még a genetikai vizsgálatok előtt elmentem az ügyeletre, hogy megnézzék, minden rendben van-e. Amikor elkezdődött az ultrahang-vizsgálat, már láttam, hogy nem mozog, nincs szívhang. Annyira összetörtem, mint még soha. Nagyon szerettem volna őt, annyira vártam, és most eljött újra egy óriási tragédia az életemben. Annak idején tizennyolc évesen volt egy abortuszom – akkor döntenem kellett, hogy megszülöm a gyereket, vagy sem. Az az én döntésem volt. Most viszont a baba döntött. (…) Az orvosok elmondták, minden bizonnyal nem volt egészséges, és ő ezért ment el

– mondta Vasvári, aki hozzátette, reméli, hogy a jövőben még két egészséges gyereke születik.

Kiemelt kép: Instagram/Vasvári Vivien

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Felcsút, 2014. április 21.
Orbán Viktor miniszterelnök, miután átadta a győztesnek járó kupát a Real Madrid játékosainak a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás-labdarúgótorna döntője, a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna első hivatalos mérkőzése után 2014. április 21-én.
MTI Fotó: Beliczay László
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.