Szórakozás

Curtis először beszélt Majkáról a botrány óta

Majka és Curtis szakítása óta mély csend volt a sértett fél, Curtis körül, semmilyen megkeresésre nem válaszolt. Most a Borsnak mondta el, hogy mit gondol az esetről.

Miután egy Facebook posztban üzent nagyjából félreérthetetlenül Majkának, a Bors megkereste a rappert, aki az alábbiakat mondta:

Eddig soha nem szólaltam meg az ügy­ben, nem véletlenül. Én próbálok úriember maradni! Hogy ki milyen ember, kinek van igaza, ki mekkora sztár – azt most nehéz eldönteni. Ám idővel ez is ki fog derülni, hisz a hosszú évekig tartó népszerűséget csak a legjobbak képesek megőrizni. Sohasem érdekelt, hogy kit mit mond és gondol, de az, hogy Majka ilyen em­bernek állít be, totális nagy csalódás, mert nem ilyen vagyok! Míg élek, nem fogok neki megbocsátani! Nekem tiszta a lelkiismeretem. Hát az övé?

Curtis saját elmondása szerint ezerrel készül a Csak show és más semmi műsorra, amivel szeretné meghazudtolni a Majka szájából elhangzott vádakat.

Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy bebizonyítsam annak az ellenkezőjét, amit a „barátom” állít rólam. Aki ugyanis egy drogfüggő, kezelhetetlen kokós, nem tud végigvinni egy élő műsort. Ezt garantálom! Folyamatosan koncertezem, be vagyok táblázva, múlt héten is öt fellépésem volt, úgyhogy hál’ istennek nem szorulok rá Majkára!

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik