Szórakozás

Hova tűnt Szabó Simon a Szenzációs Négyesből?

Mészáros Júlia
Balogh Zsolt
Mészáros JúliaBalogh Zsolt

2018. 09. 04. 12:30

Vasárnap indult az RTL Klub egyik saját gyártású műsora, a Szenzációs Négyes, ahol sztárok versenyeznek egymással korosztályokra bontva. A harmincasok csoportjában ott van Szabó Simon is, aki az első adásban ÉNB Lalival együtt, meztelenül táncolt a színpadon, miközben egy törölközővel próbálta takarni intim testrészeit. A közös produkció után azonban lement a színpadról, ahova aztán nem tért vissza, az eredményhirdetésre sem.

Szenzációs Négyes: A 30-asok csapatának fele meztelenül állt a közönség elé
Nem vetkőzés volt a produkció, már eleve pucéran érkeztek.

Kérdésünkre, hogy hová tűnt Szabó Simon, Verebély Marcelltől, a Szenzációs Négyes főszerkesztőjétől a következő választ kaptuk:

Szabó Simon aznap igazoltan hiányzott, mert a családjával elutazott az adás felvételének napján, így az értékelésen már csak társai vettek részt. A produkcióba amit ÉNB Lali kitalált, belefért az a geg, hogy Simon kiszalad a produkció végén, így legalább lehetett találgatni hova tűnt.

Kiemelt kép: RTL Klub

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.