Szórakozás

Elvették a 14 éves függő játékát, szörnyű dolgot művelt az anyjával

Az édesanya, Britta Hodge csak segíteni próbált a saját fián, aki az utóbbi időben annyira rákattant a Fortnite nevű játékra, hogy elkezdte elhanyagolni a dolgait. Konkrétan az egész életét. Logan élete ugyanis semmi másból nem állt mostanság, csak abból, hogy nyomta az újabb és újabb köröket, építette az újabb és újabb falakat (a Fortnite-ban falakat lehet építeni magunk köré, hogy ne lőjenek le az ellenfelek).

Britta megunta ezt a folyamatot és úgy gondolta, hogy közbelép.

Mint kiderült, nagyon rosszul tette, mivel a fiú képes volt a saját anyja ellen fordulni. Mikor az aggódó anya megpróbálta elvenni a fia PlayStation 4 konzolját, akkor Logan nemes egyszerűséggel lefejelte az anyját. A 60 Minutes című dokusorozatból kiderül, hogy a nő azóta szabályosan fél a saját gyermekétől.

Britta elmondása szerint Logan az egyik balhénál annyira agresszív volt, hogy ki kellett hívni a rendőrséget is. Ekkor az dühítette fel a függő fiút, hogy az anyja szándékosan kikapcsolta az internetet, hogy valahogy kimozdítsa a szobából a fiát. A nő az incidens során sérüléseket szerzett, ekkor történt a már említett fejelés is.

A szülők azt állítják, hogy Logan két évvel ezelőtt sokat volt a barátaival, sportolt, rengeteget mozgott, ám a Fortnite térnyerése óta szinte teljesen átalakult a személyisége. A szakértők szerint ezek mind egy súlyos függőség tünetei, az agressziót a hirtelen megvonás okozza, akárcsak a dohányosoknál a hirtelen leállás.

Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik