Szórakozás

Pápai Joci: A feleségem szerint nem kellett volna igent mondanom a TV2 felkérésére

A minap kiderült, hogy Pápai Joci is a Csak show és más semmi versenyzője lesz, annak ellenére, hogy promóvideójában már azzal nyit, hogy az éneklésen kívül, semmihez sem ért. Sőt, mindentől fél. Éppen a sok fóbia miatt gondolta úgy Pápai felesége, hogy nem jó ötlet ez a műsor.

Pápai Joci tízmilliókat bukott, mert nemet mondott Majkának
Ő szerepelhetett volna a Belehalokban Curtis helyett.

A feleségem szerint nem kellett volna igent mondanom a felkérésre, mert ismeri a gyenge pontjaimat. Nehezen lépek ki a komfortzónámból, de remélem, sikerül szembe néznem a félelmeimmel a műsorfolyam alatt

– mondta a Borsnak az énekes, aki már a házát is el akarta egyszer adni, mert a kertjében összetalálkozott egy siklóval. De akkor sem volt a helyzet magaslatán, amikor megszületett a lánya.

Amikor a páromnál megindult a szülés az első gyermekünkkel, olyan pánikba estem, hogy egy közeli plázába akartam bevinni a kórház helyett, így, amíg ő világra hozta a gyermekünket, az orvosoknak engem kellett rendbe hozniuk.


Mindemellett Pápai Joci nem görcsöl rá a felkészülésre.

Olvasom, hogy mindenki sporttal és gyúrással készül a versenyre. Én egy kellemes pörkölttel építettem a testemet, így ebédidő környékén. Nem vagyok olyan jó formában de elszánt vagyok.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik