Szórakozás

Így lett 14-szer is telitalálata a lottón egy férfinek

Éveket töltött el azzal egy román közgazdász, Stefan Mandel, hogy megtalálja azt a számválasztási algoritmust, amivel biztosan megnyeri a lottó főnyereményét. Arra jött rá, hogy bizonyos főnyeremény után már megéri az összes lehetséges kombinációt megjátszani.

Ha például hat számot kell megjelölni 1 és 40 között, akkor 3 838 380 darab lehetséges számkombináció létezik. Ha a telitalálat 10 millió font (3,6 milliárd forint), és egy szelvény 1 font (360 forint), akkor már komoly profitot érhetünk el – vetette fel a Sun.

Először még Romániában, barátai segítségével játszotta meg a taktikáját. Ez 5,5 millió forintjába került, de így is lett 1 millió forint profitja, amivel kiköltöztette családját – két gyerekét és feleségét – a még a szocializmus alatti országból Ausztráliába.

Ott segített neki pár befektető, és az, hogy kitalált egy számítógépekből és nyomtatókból álló rendszert, amik az algoritmusa segítségével kitöltötték az összes szelvényt. Így 12 szer nyert több ausztrál és egyesült királyságbeli lottón, mire megváltoztatták a szabályokat: nem lehetett többé számítógéppel kitöltetni a szelvényeket, és tömegesen fel se lehetett vásárolni azokat.

Mandell azonban nem esett kétségbe, volt egy B-terve:

az eddigi bevételeinek a segítségével felmérte az Egyesült Államokban a terepet, és kiválogatta belőle azokat, ahol a lehető legnagyobb nyeremény háromszor nagyobb, mint az összes lehetséges kombináció megjátszása kerül.

Végül a Virginia Lotteryre esett a választása, ahol csak az 1 és 44 közötti számok szerepelnek, ami azt jelenti, hogy a lehetséges számkombinációkból több millióval kevesebb volt, mint a többi lottón.

Létrehozott egy céget, azon belül egy alapot, az International Lotto Fundot. Több ezer befektetőt fűzött meg, így több milliónyi pénz sikerült összeszednie. Közben Melbourne-ben egy raktárban 16 főállású embert szerződtetett, akiknek a feladata három hónap alatt a hétmillió szelvény kinyomtatása volt, és amit aztán egy munkatársnak elküldtek az Egyesült Államokba.

Természetesen megnyerték az összes lehetséges nyereményt, és noha minden legális volt, négyéves pereskedés indult. Felmentették, de közben a befektetők sokkal több pénzzel szálltak ki, mint ígérték, vagyis Mandelnek nem maradt annyi pénze, mint amire számított.

Csődöt jelentett 1995-ben, és 20 hónapot a rácsok mögött töltött Izraelben egy befektetési csalás miatt.

Azóta az USA minden államában betiltották a férfi módszerét.

Egy 2012-es interjúban, amit a román Bursa című lapnak adott, azt nyilatkozta:

Az az ember vagyok, aki vállalja a kockázatot, de csak kiszámított módon. A szakállam levágása egy lottó: mindig meg van annak a lehetősége, hogy megvágom magam, vérfertőzést kapok és meghalok. De akkor is megcsinálom. Az esélyek az én javamra szólnak.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik