Szórakozás

Nyerő Páros: Megvan az első kieső pár

Augusztus 27-én tért vissza RTL Klub összeköltözős sztárreality-je, a Nyerő Páros, amelynek így, három nappal a kezdés után meg is van az első kieső párosa.

A műsor lényege amúgy egészen egyszerű: adott kilenc ismert pár, akik összeköltöznek egy csodás villába, hogy aztán kamerák kereszttüzében éljenek három hétig. A három héten keresztül különböző ügyességi, undorító és a kapcsolatot próbára tevő feladatokat kell végrehajtaniuk. Minden nap változnak a szerepek, egyik nap a férfiak döntenek, a 400 ezerről induló kasszáról, a következő nap pedig a nők.

A második évad versenyzői között van

  • Delhusa Gjon és Molnár Fanni;
  • Dobó Ági és Kis Csaba;
  • Gáspár Laci és Gáspár Niki;
  • Kefir és Mihalyi Mariann;
  • Sánta Laci és Sánta-Széphalmi Júlia;
  • Solti Ádám és Kis Berni;
  • Tokár Tamás és Kovács Dóri;
  • Vasvári Vivien és Szegedi Ferenc;
  • Veiszer Alinda és László Pál.

Minden harmadik nap – a játékokban elért eredmények és a megszerzett pénzösszeg alapján – a két utolsó helyre került pár a veszélyzónában találja magát. Az ő sorsukról a többi páros dönt egy nyílt szavazás keretein belül. A második évadban először Delhusa Gjon és párja, Molnár Fanni, valamint Sánta Laci és Sánta-Széphalmi Júlia kerültek a veszélyzónába.

A többi páros szavazatai alapján végül Delhusa Gjonnak és Molnár Fanninak ért véget a játék.

(Kiemelt kép: RTL Klub/Nyerő páros)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik