Szórakozás

A világ legjobb maratonja, ahol a frissítőponton bort, libamájat és osztrigát osztanak

Alapvetően egy maraton lefutásához kitartás, erő és egy jó pár cipő kell, de egy francia versenyen nem gond, ha az ember inni is tud.

A Marathon du Medoc veseny ugyanis nem csak, hogy gyönyörű szőlőültetvények között vezet el Pauillac és Saint Estèphe között, hanem

mind a 21 frissítőpontján a világ legjobbjai közé tartozó borászatok szüreti boraiból is lehet inni.

Nem is csoda, már ha azt vesszük, hogy 50 pincészet mellet haladnak el a futók.

Plusz, ha valaki megéhezik, van még osztriga, libamáj, marhasteak, sajt és jégkrém is,

szóval nem biztos, hogy itt mindenki azért indulna el, hogy a legjobb idejét teljesítse. Amúgy a legtöbben úgy hat óra alatt szeretnék teljesíteni a távot, és az sem meglepő, hogy nagyobb az egészségügyi stáb, mint bármelyik másik maratonon.

Idén szeptember 8-án rendezik meg, úgy 8500 ember vesz rajta rész, 90 százalékuk valami furcsa öltözetben.

A maratonra egy egész ünnepséget felépítettek, pénteken kezdődik a „tészták ezrei” ételfesztivállal, azaz elegendő szénhidráttal felszerelkezhetnek a versenyzők. Utána pedig buli, ahol helyi termelők biztosítják a további ételeket, italokat.

Kiemelt kép: AFP/Nicolas Tucat, via Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik