Szórakozás

Egészen bizarr, ami alapján a fiatalok nevet adnak a gyereküknek

Egyébként sem a legkönnyebb dolog, hogy nevet válasszunk a születendő gyerekünknek, de ezt most az Y-generáció (a  80-as 90-es években születettek) még jobban megbonyolítja a Mirror cikke szerint.

Eddig az ember felcsapta az utónév-határozót, megnézte a legdivatosabb neveket, átgondolta, melyik rokonának a nevét adná esetleg az újszülöttnek.

Most a fiatalok viszont már

azt is figyelembe veszik, hogy mely internetes címek szabadok még.

A GoDaddy felmérése szerint az Y-generációs szülők 20 százaléka készített a babájának honlapot, ezeknek a 79 százaléka olyan nevet adott a gyereknek, amely néven még nem létezett domain cím.

18 százalékuk pedig gondolkozik rajta, hogy készítsen weblapot az utódjának. A fő okuk erre, hogy későbbiekben munkakereséshez vagy egyetemi évek során hasznos lehet még a gyereknek. És az is előfordulhat, hogy a közösségi oldalak népszerűsége leáldozik, míg a személyes weboldalaké növekedni fog, legalábbis a megkérdezettek egy része szerint.

A kutatásban ezer Y-generációs (24 és 38 év közötti) szülőt kérdeztek meg. Összehasonlították az eredményt egy korábbi, X-generációsokkal (39 és 53 év közöttiekkel) készített felméréssel is. Az Y-generációsok körében 48 százalék válaszolta azt, hogy fontos, hogy a gyerekük életük hajnalán is jelen legyenek online, ezzel szemben az X-generációsok közül csak 27 százalék gondolta így.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik