Szórakozás

Mel B részletezte, hogy miért lett alkohol- és szexfüggő

A minap már kiderült, hogy az énekesnő hamarosan részt vesz egy programban, amelyben kezelni tudják függőségeit, annak érdekében, hogy egy jobb ember lehessen gyerekei, családja és saját maga számára is. Mel B-nél egyébként PTSD-t, azaz poszttraumás stresszt diagnosztizáltak, ezért is van szüksége a terápiára, amelyet mindenképpen Angliában fog végigcsinálni.

Mel B alkohol- és szexfüggő, elvonóra megy
És még a válása is tetézi a dolgokat.

Elhatároztam, hogy a következő néhány hétben részt veszek egy terápiás programban, ami csakis az Egyesül Királyságban lehet, mert én nagyon-nagyon brit vagyok és tudom, hogy ez fog beválni

– írta közleményében Mel B, aki nagy vonalakban – az izgalmas részleteket nemrég megjelent magánéleti könyve olvasóinak hagyta meg – arról is beszélt, hogy miért fog számára nehéz az elmúlt fél év.

Emellett azt is pedzegette, hogy függőségei alatt sok más probléma húzódik meg. Az alkohol és a szex csupán a felszín, de az apja halálától kezdve, a férfiakkal való kapcsolatáig minden hozzátett ahhoz, hogy eljusson a mélypontra. A megpróbáltatásait az is nehezítette, hogy a jogrendszer nem igazán védte meg bántalmazó férjável szemben.

(JustJared)

Kiemelt kép: Jon Kopaloff/FilmMagic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik