Szórakozás

Itt vannak a nagy Balaton-felmérés eredményei

A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös Balaton-felmérést készített, amelyből az derül ki többek között, hogy körülbelül a magyar kétharmada évente legalább egyszer ellátogat a tóhoz.

A felmérésben részt vevők 31 százaléka mondta azt, hogy nem jár minden évben a magyar tengerhez. 27 százalékuk évente minimum egyszer, 17 százalékuk legalább kétszer ellátogat a Balatonhoz, de olyan válaszadók is voltak, akik több mint nyolc alkalommal utaznak egy évben a Balatonhoz.

Ami a korosztályokat illeti, az adatokból az derült ki, hogy a 25 és 29 év közöttiek szeretik a legjobban a tavat.

A régi 2 hetes nyaralások, amikor a vállalati üdülőben és annak strandján töltöttek heteket a családok, már nem jellemzőek. A nyaralással töltött idő széttöredezett, inkább a több rövidebb utazás a jellemző. Nem csoda tehát, hogy a legtöbben mindössze pár napot töltenek a tóparton, egy teljes hetet a válaszadók 37 százaléka tölt a Balatonon.

Természetesen a nyár a legnépszerűbb, ha a balatoni utazások időpontját nézzük. Mégis, a válaszadók 27 százaléka járt már tavasszal is a Balatonnál kifejezetten pihenési céllal, ősszel 26, míg télen 21 százalékuk üdült már valamelyik tóparti településen. Az adatokból az derült ki, bevált a nyáron kívüli Balaton:

aki járt itt más évszakban, azoknak 64 százaléka máskor is visszamenne a főszezonon kívül a Balatonhoz.

A nyári szezonban legtöbben a vízparti kikapcsolódás miatt utaznak ide, a fiatalok közül 57 százalék azért nyáron utazik ide, mert úgy látják, csak ilyenkor van itt élet. A 18-29 év közöttiek közel fele érkezett már a Balatonhoz fesztiválozni, a náluk idősebb korosztály inkább gasztronómiai esemény miatt látogatott már a tóhoz.

A fő vonzerő a nyáron kívüli időszakban a nyugalom, ezt a válaszadók 57 százaléka jelölte meg.

Fontos kérdés, hogy ki hol tölti el azt a pár napot, egy hetet, ami balatoni nyaralásra szán. A lenti ábrán látszik, milyen szálláshelyeket preferálnak a Balatonra utazók.

Az északi és a déli part egyformán kedvelt, 48 százalék mindkét oldal mellett letette a voksát. A többi válaszadó szinte azonos arányban szavazott az északi illetve a déli partra mint jobban kedvelt környékre.

A Balatonról nem meglepő módon a legtöbbeknek a strandolás jut eszébe. A második hely már érdekesebb: 51 százaléknak a Balatonról az első dolog, ami eszébe jut, az a lángos.

De a megkérdezettek egy százalékának Pumped Gabó ugrott be a Balaton szóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik