Szórakozás

Majdnem belehalt, annyi szépészeti beavatkozást végeztetett el magán, de még mindig nem tud leállni

Amanda Ahola egy 22 éves finn lány, aki mindent hajlandó feláldozni, hogy úgy nézzen ki, mint Barbie. Ő:

Barbie

Nem egyszer volt rá példa, hogy a fiatal lány a saját életét veszélyeztette, annyi műtétet vállalt be egymás után. Csak a száját 30 alkalommal műtötték, de szinte nincs is olyan testrésze, amelyet ne alakítgattak volna át több tucatszor. A cél egyszerű: úgy kinézni, mint Barbie és megfelelni a saját elvárásainak.

A műtétek sorát leírni is hosszú lenne, ami biztos: az első beavatkozást 18 éves korában végezték el rajta, amit abból a pénzből fizetett ki, amit már két éve gyűjtött. Aztán a lány nem bírt leállni, elképesztő mennyiségű pénzt kezdett beleölni az álmába. A fiatal lány emellett takarítóként dolgozott, hogy el tudja tartani magát és a nem kicsit költséges hobbiját.

A műtétek után a lányka elkezdett webcam modellkedni, bár ezt sokszor az aktuális párkapcsolatai nem nézték jó szemmel. Akárhogy is, Amanda többször életveszélybe is került, az egyik rosszul sikerült műtét után elviselhetetlen fejfájás gyötörte hosszú ideig. Azonban nem tett le arról, hogy egyszer úgy nézzen ki, ahogy szeretne.

Amanda Ahola / mediadrumworld.com

És így néz ki most:

Amanda Ahola / mediadrumworld.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik