Szórakozás

Megviseli a terhesség Csobot Adélt

Csobot-Adel(1)(210x140)(1).jpg (Csobot Adél)
Csobot-Adel(1)(210x140)(1).jpg (Csobot Adél)

Csobot Adél és Istenes Bence még március elején jelentették be, hogy érkezik a második gyermekük, aki ismét kisfiú lesz. Az énekesnő gyermekével a szíve alatt csinálta végig A Nagy Duettet is, a nézők hétről hétre követhették, hogy gömbölyödik Adél pocakja, ami azóta csak még nagyobb lett: már bármikor szülhet.

Imádom, élvezem minden aprócska pillanatát, azt, hogy újra egy óriási pocakkal járhatok-kelhetek és azt, ahogy érzem, hogy nő bennem egy baba, aki napról napra aktívabb odabent, én pedig napról napra jobban szeretem és várom, addig a másik oldalon kimondom: igenis, baromira megvisel. És nem, nem a nyár és a vele járó meleg miatt, amit mindig mindenki említett, hanem mert egyszerűen sokkal, de sokkal fáradékonyabb vagyok, mint valaha, és mert reggel – legkésőbb – 7 órakor kelnem kell Nátán vezényszavára. A nap végére, ami legkésőbb 8 órát jelent, engem bizony el lehet felejteni! Nincs esti filmnézés, mert a főcímig sem bírom nyitva tartani a szemem, nincs esti közös főzőcske, sőt még az esti „teraszra kiülős” hosszan tartó beszélgetések is feledésbe merültek. Ezek azok a beszélgetések, amelyek a legjobban hiányoznak

– mondta a Blikknek Csobot, aki hozzátette: ha tehetné, egész nap masszőrnél ülne vagy feküdne.

(Kiemelt kép: Kummer János/24.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik