Szórakozás

Gáspár Evelin 290 ezer forintot hord a hasán

Gáspár Evelin Instagramjára posztolt egy fotót, amin övtáska van rajta, pontosabban ahogy ő fogalmaz a kép mellett – hasitasiban feszít. Méghozzá nem is akármilyen hasitasiban, ez ugyanis egy

Gucci övtáska, amit már potom 890 euróért, vagyis 290 ezer forintért meg lehet vásárolni.

A post shared by @evelingaspar on Jul 25, 2018 at 5:06am PDT

És nagyon úgy néz ki, hogy ez a nyár új trendje, mert nem Gáspár az egyetlen, akinek megtetszett a közel háromszáz ezres övtatyó. A viasatos luxusfeleséges reality egy korábbi szereplőjének, Farkas Ritának a lánya is ilyenben nyaral épp Olaszországban, annyi különbséggel, hogy az övé piros. (Az alábbi Insta-poszt második képén látható.)

A post shared by Rita Farkas (@rita.rozi.farkas) on Jul 25, 2018 at 4:49am PDT

Farkas Rita és lánya egyébként Veronában nyaralnak, ahol Shakespeare Rómeóról és Júliáról szóló története is játszódik. Veronában van is egy ház egy szép kis erkéllyel, amit Júlia erkélyének neveznek, az erkélyt azonban alig száz évvel ezelőtt építették a házra, Júlia pedig soha nem is élt itt. A luxusfeleséget a tények viszont nem érdeklik, ahogy az angol nyelv sem, ezért Instagramjára posztolt egy fotót az erkélyről, ami mellé odaírta:

Balcony’s Julia, vagyis az erkély Júliája.

A post shared by Rita Farkas (@rita.rozi.farkas) on Jul 25, 2018 at 4:46am PDT


Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik