Szórakozás

Felesége helyett Lotfi Begi szenvedett szülés utáni depressziótól ikreik érkezése után

Néhány hete lettek egyévesek Lotfi Begi és felesége ikrei, Zorán és Zalán. A párnak mostanra sikerült berendezkednie háromgyerekes családként, de kezdetben akadtak nehézségek. A dj ugyanis bepánikolt, miután megszülettek a fiúk. Párja helyett, ő szenvedett a szülés utáni depresszió tüneteitől.

Megszülettek Lotfi Begi ikrei
Már az első fotót is megosztották róluk a Facebookon.

Amikor hazamentem a kórházból, azon gondolkodtam, hogy tőlem ki kérdezte meg, akarok-e egyszerre két gyereket. Mi lesz velünk, hogyan tovább? Nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy a két kicsi érkezése teljesen megváltoztatja a korábbi éltünket. Nagyon magam alatt voltam, kételyek gyötörtek, hogyan tudom ezt a terhet elviselni, el tudom-e látni a három gyerek felnevelésével járó feladatokat. Szerencsére Réka szép lassan kihozott ebből az állapotból

– mesélte a Bestnek Lotfi Begi, akinek fél év után sikerült elengednie a görcsöket.

Lotfi Begi, a Compact Disco egykori frontemberének egyévesek lettek az ikrei, Zorán és Zalán. A háromgyerekes édesapa…

Közzétette: BEST Magazin – 2018. július 19., csütörtök

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik