Szórakozás

Vasvári Vivien mégsem helikopterrel érkezik a lagzijára

Pénteken búcsúztatta lányságát, vasárnap pedig ortodox szertartás szerint házasodott össze a  Petőfi téri Istenszülő elhunyta Nagyboldogasszony-székesegyházban Vasvári Vivien és férje, Fecsó. Szűk családi körben ünnepeltek, a nagy vendégsereget a jövő hétvégi lakodalomra várják majd. A részletekkel kapcsolatban megkerestük Vasvárit.

Vasvári Vivien ezt a ruhát viselte esküvőjén
A Feleségek luxuskivitelben sztárja és párja, Fecsó kimondták a boldogító igent.

A templomba a gyerekeket is beengedték, a lagzira már nem fogják, vagyis csak a luxusfeleség kislánya és kisfia vehet részt rajta. Vasvári Vivien két gyermeke nagyjából végigaludta a szertartást, a végére ébredtek fel, illetve Ariana hisztizett kicsit azon, hogy ő miért nem viselhet földig érő szoknyát, mint édesanyja. Egyébként minden a terv szerint ment, nagyon szép szertartást hallgathattak végig a meghívottak.

Az esküvőt az ortodox hagyományok miatt kellett vasárnap tartani,

ami még egy nap pihenéssel is kicsit hirtelen volt a lánybúcsú után, Vasvári nem nagyon tudta kiheverni a pénteki bulit. Pedig csak hajókázni voltak, akartak továbbmenni bulizni, de egy kör kikérése után már nem volt erejük hozzá. A hétvégi lagziról annyit árult el Vasvári, hogy bár helikopterrel tervezett érkezni, erről letett, másfajta látványos belépőt tervez, melyet egyelőre a legnagyobb titokként kezel. Kíváncsian várjuk, mi lesz a nagy meglepetés.

Az ortodox templomi esküvőn visszafogott ruhát kellett viselnie, de másik 3 ruhával készül a lakodalomra, melyek közül az egyik természetesen a menyecskeruha.

Kiemelt kép: 24. hu / Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik