Szórakozás

Vámos Erikát zaklatja a volt vőlegénye

A Több mint TestŐr műsorvezetője néhány hónappal ezelőtt végleg pontot tett kapcsolatára. Vámos Erika és a nála kilenc évvel fiatalabb Máté korábban is szakítottak már, de visszatértek egymáshoz, sőt, már az esküvőjüket szervezték. A férfi azonban olyat tett, amit a tévés már nem tudott megbocsátani.

Milliókba került Vámos Erikának, hogy átverték
Rossz vállalkozót bízott meg háza felújításával a TV2 műsorvezetője.

Mátéval már korábban is voltak problémáink, de nagy volt a szerelem, ezért mindig visszataláltunk egymáshoz.  Egyik éjjel azt álmodtam, Máté megcsalt. Másnap rákérdeztem, de terelte a témát, sőt, egy idő után már az üzeneteimre sem válaszolt. Két nappal később kibökte, valóban félrelépett. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, ezt nem tudtam megbocsátani. Fájt, hogy elárult, mert már a nyári esküvőnket terveztük, Srí Lankán mondtuk volna ki az igent

– mesélte a Blikknek Vámos, aki azóta ugyan új társra talált, de a múltat mégsem tudta lezárni. Exe ugyanis folyamatosan zaklatja.

Próbáltam túllépni rajta, de Máté még nehezebben fogadta el, hogy vége. Többször próbált meglátogatni, hozott virágot, hogy szeretné megbeszélni a történteket, de én már nem akartam. Naponta megszámlálhatatlan alkalommal hívott, rengeteget írt, néha már muszáj volt letiltanom, ha nyugalomban akartam dolgozni. Először úgy tűnt, sikerül elfogadnia a helyzetet, aztán újra elszabadultak az indulatok, sokat hívott és írt. Remélem, lassan megnyugszik, és elfogadja a megváltoztathatatlant.

Kiemelt kép: Fem3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik