Szórakozás

Megszólalt a magyar lány, akitől elájult az America’s Got Talent zsűrije

Nemrég megírtuk, hogy egy magyar lány kápráztatta el az America’s Got Talent zsűrijét, akik állva tapsoltak neki, miután bemutatta ugróköteles produkcióját. Sikerült utolérnünk Vajda Vivient.

Az America's Got Talent zsűrije elájult egy fiatal magyar lánytól
Amikor megtudták, hogy ugrókötelezni fog, nem voltak túl lelkesek. Aztán meglepődtek. Nagyon.

Amikor a zsűri állva tapsolt neki,  elsírta magát, és elmesélte, hogy gyerekkorában senki sem hitt benne, csúfolták és kinevették, amiért az ugrókötelezés a legnagyobb szenvedélye. Akkor úgy tűnt, mintha ott, a színpadon állva érte volna élete első nagy sikere, pedig ez közel sincs így. Vajda Vivient nem most és nem ebben a műsorban fedezték fel, az egész világot végigjárta már Európától Ázsiáig, és nagyjából minden versenyt megnyert, amit csak lehetséges.

Ennek ellenére nem gondolja, hogy kiemelkedne az America’s Got Talent mezőnyéből, nagyon szerényen mesél magáról és az eredményeiről.

A fiatal lány régóta Brazíliában él, mert édesanyja brazil, és az érettségije után kiköltöztek, de magyarnak vallja magát. Azért választották Brazíliát állandó lakhelyül, mert itt találtak olyan támogatót, aki tudta finanszírozni a versenyek költségeit, az utazásokat, emellett még ösztöndíjat is kapott, így az egyetemet is itt végezte.

Tízévesen egy bevásárlóközpontban láttam egy ugróköteles bemutatót, ami nagyon megtetszett. Előtte korcsolyáztam és szertornáztam. Mivel a korihoz jégpálya szükséges, és mi olyan városba költöztünk, ahol nem volt állandó jég, ezért a kötelet választottam, mert nagyon hasonlít a tornára, emellett akrobatikus és művészi

– meséli, mikor arról kérdezzük, hogyan talált rá erre a szenvedélyre. A kemény munka meghozta a gyümölcsét, élete első világversenyén, 15 évesen arany és ezüst érmet nyert Angliában, emellett európai világcsúcsot futott. Az ugróköteles sportnál több kategória van, Vajda Vivien gyorsaságban és freestyle-ban is többször tarolt. Azóta összesen 14 világbajnoki címe van, 2 olimpián is részt vett meghívottként, a riói olimpián eredményei elismeréseként a lángot is vihette. A világ minden táján versenyzett már és tartott bemutatót vagy oktatást. Csak néhány példa ezek közül: Japán, Malajzia, Kanada, Korea, Szingapúr, Hongkong, Európa legtöbb országa és az Egyesült Államok.

Emellett elvégezte az egyetemet, 6 nyelven beszél, tolmácsolni jár a fellépései mellett, hátrányos helyzetű gyerekeknek segít és tanítja őket szabadidejében, pedig még csak 24 éves.

Jelenleg a legjobban azt élvezi, hogy a vizsgái befejezésével végre reggel és este is megnézhet egy-egy filmet, illetve minden nap elmehet futni három örökbe fogadott kutyájával a tengerpartra.

Nyilván ilyen eredmények mögött nem kevés munka van. Szerinte a legfontosabb üzenet az, hogy

ha igazán keményen dolgozol azért, amit szeretsz, és ha megosztod ezt a szeretetet másokkal, csodák történhetnek.

Az America’s Got Talent egy hatalmas lehetőség számára, hogy megismertesse ezt a sportot az emberekkel, és persze saját magát is, hiszen elképesztő eredményei ellenére csak egy szűk körben tudják, hogy ki ő.

Kiemelt kép: Facebook / Vivien Vajda 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik