Szórakozás

Bódi Csabát milliókkal károsította meg a saját rokona

A zenészt egyik csapás éri a másik után. Csupán néhány hete annak, hogy kigyulladt alatta az autója, most pedig építkezése miatt aggódhat.

Bódi Csaba élete tizedmásodperceken múlt
Kigyulladt az autója, majdnem bennragadt.

Bódi Csaba ugyanis eladta a házát, hogy egy másik, nagyobb otthon építésébe kezdhessen új telkén.

Ekkor döntöttem úgy, hogy elfogadom az egyik rokonom ajánlatát, aki építési vállalkozó, legalábbis ezt mondta

– kezdte a Borsnak az énekes, akit csúnyán átvertek, így most albérletben él, ráadásul hitelt is fel kellett vennie.

Azóta több millió forint a károm, most dolgozunk a helyreállításon. Manapság borzasztó nehéz jó kivitelezőt találni, akiben meg is lehet bízni. Részben én, részben egy másik vállalkozó javítja ki a hibákat. Azt hittem, megbízhatok a rokonomban, de sorra értek a meglepetések. Az hagyján, hogy mindennel késett, de az új szakember furcsa dolgokat talált. Például „véletlenül” nem került be nyolc, betonból készülő tartógerenda, ehelyett nekem kellett acélgerendával pótolni azokat hárommillióért. A többit inkább nem sorolom.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik