Szórakozás

Voksán Virág reagált azoknak, akik szerint nem anyának való

A DJ kedden jelentette be, hogy várandós. Vőlegényével, aki tavaly decemberben kérte meg a kezét, januárban döntötték el, hogy szeretnének családot alapítani és azonnal meg is fogant a gyermekük. Voksán Virág már az ötödik hónapban jár és az első trimeszter súlyos rosszullétei után, végre jól érzi magát.

Voksán Virág bejelentette, hogy terhes
A FEM3 Caféban elárulta, hogy babát várnak párjával.

A DJ a plusz kilók miatt sem aggódik, a baba jóléte érdekében most olyan dolgokat is megeszik, amiket korábban nem, és az edzésből is visszavett, ennek ellenére sokan még mindig nem hiszik el, hogy igazi anya lesz belőle.

Azért lehet ez az embereknek most nagyon kontrasztos, mert a média mindig a dögös DJ-nek állított be, akit sose tudnak elképzelni anyaszerepben, mert másként nézek ki. A sztereotípiák mindig erősen dolgoztak, de szeretném eloszlatni a kétségeket, mert kivételek igenis vannak. Nem a külsőn múlik vagy az ember hivatásán, hogy milyen anya lesz, mert sosem lehet tudni, hogy milyen érzelmeket vált ki egy nőből az, amikor megtudja, hogy kisbabát vár

– mondta a Mokkában Voksán, aki még nem tudja, milyen nemű lesz első gyermeke, de azt reméli, fia születik.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik