Szórakozás

„Szívtelen nőszemély vagyok, aki nem tud szeretni”

Egyre több fiatal írja meg szomorú szerelmi történetét az Így jártam blogunknak, de kevesen merik leírni, hogy a keserű tapasztalatok után minden vágyuk megtalálni életük szerelmét. Olvasónk bevallotta magának is, miközben fél megélni a szerelmet. Ha te is jártál már hasonló cipőben, ha félsz megélni a szerelmet, ha valaha féltél, de mégis elköltöztél valakihez és szép életed van, akkor írd meg nekünk az igyjartam@24.hu email címre.

Négy évet töltöttünk együtt az exemmel, eleinte nagy szerelemben, ami később elmúlt. Egy katasztrófa volt a kapcsolatunk, minden nap gyomorideggel keltem és feküdtem mellette. Ez a kapcsolat már több mint egy éve véget ért, de a mai napig képtelen vagyok szeretni bárkit is. Képtelen vagyok bízni, és átadni magam az érzéseknek, pedig nagyon vágyom a szerelemre, egy társra. A szexuális életem nulla, 23 évesen idejét sem tudom, mikor voltam utoljára együtt valakivel. A neten megismerkedtem egy férfival, korban hasonlóak vagyunk, teljesen passzolunk egymáshoz, külsőleg is 100%-ban az ideálom. Csak úgy hívom magamban, hogy a megtestesült álomkép. Vele akarok lenni, de több mint 400 kilométer választ el tőle. Úgy érzem, érte itt hagynám az otthonom, a munkám, a szüleim, a barátaim.

Vívódom, nem tudom biztosan, hogy ő is így akarja-e. Párszor említette, hogy boldog lenne, ha odaköltöznék. Nem tudom, lehetek-e még igazán szerelmes, szívtelen nőszemély vagyok, aki nem tud szeretni, nem hiányzik neki senki. Ez a srác valamiért megolvasztotta a szívem. Félek, ha kinyitom a szívem, megint csak a rossz lesz. Vajon megéri itt hagynom mindent és az ország másik végébe költöznöm a szerelem reménye miatt? A teljes képhez annyit, hogy az első szerelmem fizikailag is bántalmazott, rengeteg egészségügyi problémát köszönhetek neki, nehéz volt kilépnem abból a kapcsolatból, de sikerült.

Az olvasói levelet Fridától kaptuk, akinek természetesen nem ez a neve, de az ő anonimitásáról is gondoskodunk. A kérdése az, hogy merjen-e nyitni, és megélni a vágyait, bár a cím és az önvallomás a levélben félrevezető, mivel a sorok arról tanúskodnak, hogy olvasónk bizony fülig belezúgott a partnerébe.

Mindent a szerelemért?

A szerelem akkor érkezik, amikor, nem igazán tudjuk befolyásolni, így ha már beleszerettünk valakibe, komolyan kell munkálkodnunk azon, hogy kiszeressünk belőle. Olvasónk fél megélni a szerelmet, önmagát egyfajta jégkirálynőnek írja le, frigidnek nevezi, miközben jelenleg távkapcsolatban, egyfajta plátói szerelemben van. Az ellentmondások valódi oka egyértelműen az, hogy minden vágya társra találni, aki mellé lefekhet aludni esténként. Senki nem jós, így azt nem lehet megmondani, hogyan alakul a kapcsolat, ha olvasónk az ország másik végébe költözik a szerelméhez.

Többféle szerelem létezik, és nem kell mindenkinek a nagybetűs igazit választani. A lángoló szerelem, mint amilyenek a plátói szerelmek, akármilyen szenvedélyesek is, biztos, hogy óvatosságra intenek, sok veszélyt tartogathatnak. Olvasónknak feltehetően ilyen szerelmei voltak eddig, megégette magát, a rossz tapasztalatai után érthető, hogy bizonytalanság és félelem van benne. A döntéséhez, hogy elköltözzön-e vagy sem, reális érvekre van szüksége az érzelmei mellett, ezzel együtt pedig egyfajta bizonyosságot is szeretne a partnerétől, hogy neki is hasonlóak-e a szándékai.

Az érett személyiség a szerelmet is az értelem ellenőrzése alatt igyekszik tartani, így két összeillő ember közös élete akkor lesz kiegyensúlyozott, ha megalapozott és értékes. Maga a szándék és a vágy a párkapcsolatra sokszor nem jelent egyet a párválasztási érettséggel. Az idő segít a bizonytalan helyzeteken.

A racionális döntéshez jó, ha előveszünk egy igazán jó barátot, vagy a papírt és a tollat. Írjuk össze a jó és a rossz tényeket, a költözés előnyeit, hátrányait. Olvasónk a teljes saját életét kénytelen feladni, ez viszont máris garantálja, hogy sok-sok probléma lesz a kapcsolatban, ha szó szerint feladja teljesen a saját életét. Önálló kereset, saját állás, valamennyi tőke mindenképpen jó, ha van, és ez is már a racionális döntés része lehet: ha az összeköltözéskor állás nélkül, barátok és családtagok nélkül kezdjük el a közös életet, nagyon ráterhelhetjük a párkapcsolatra az új élethelyzettel járó gondjainkat.

A partner érzéseit, jövőbeni terveit csak akkor tudhatjuk meg, ha beszélgetünk erről, ehhez pedig az emailek és csetek helyett a személyes találkozások segíthetnek. Minél többször találkozunk személyesen, annál biztosabbak lehetünk a döntésünk helyességében.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik