Szórakozás

Pintér Tibor munkát ad fiatal barátnőjének

Hamarosan Pintér Tibor szerelme is csatlakozik a Nemzeti Lovas Színházhoz. A 20 éves Friderika – akit nemrég Pintér még az érettségijére készített fel – táncos lesz a társulatban.

Fridi tevékenyen részt fog venni a társulat munkájában. A párom egy gyönyörű nő, szépségkirálynő is volt, emellett pedig nagyon jól táncol, így a tánckart erősíti majd. A most hét végi szigetvári Honfoglalás előadásban még nem, de a simonpusztai Mátyás, az igazságosban már nagy valószínűséggel besegít. (…) Tudja, hogy nekem két szerelmem van, ő és a színház. Ezt szerencsére megérti, sőt be is segít nekem a lovak ápolásában. Annyira passzol ebbe a közegbe, hogy még azt is el tudom képzelni, hogy idővel lovas színészként is bemutatkozzon

– mondta a Blikknek Pintér Tibor, aki már felkészült arra, hogy egyszerre lesz Friderika kedvese és főnöke.

Pintér Tibor: Minden negyvenhárom éves pasi húszéves lányokra vágyik
Szexelt már lovon, ő lesz Jimmy, barátnője anyukája pedig két-három évvel idősebb csak nála. Interjú.

Ezt teljesen külön kell választanunk. Ezt tudja minden barátom is, aki velem dolgozik. Fridinek is elmondtam, hogy a színpadon, amikor próbálunk, amikor egy új darabot rendezek, nincs magánélet, és neki tízszer jobban kell majd teljesítenie, nem érhet az a vád, hogy kivételezek vele. Én mindig a legjobb barátaimmal statuálok példát, velük vagyok mindig a legszigorúbb, hogy lássa mindenki, az igazgató nem emel ki senkit.

(Kiemelt kép: Soós Lajos/MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik