Szórakozás

„Szóvá teszi, hogy kevesebbet teszek bele a közösbe”

Vannak párok, akik mindent megosztanak egymással, egyenlő partnerekként tekintenek egymásra a pénz terén is. Vannak párok, akik fillérre elszámoltatják a másikat, sőt, vannak olyanok is, akiknél az egyik fél nagy ívben hárítja az anyagiakkal való foglalkozást, lead valamennyit havonta, és a többit magára költi. Ahány ház, annyi szokás ugye, olvasónk a témában írt nekünk, huszonévesként nem igazán érti, miért nem akar a fiúja közös kasszát vele. Ha te is jártál már hasonló helyzetben, ha a partnered nem engedi, hogy magadra költs, ha úgy érzed, csak te vállalsz anyagilag felelősséget kettőtökért, írd meg nekünk az igyjartam@24.hu email címre.

Lehet, hogy az én történetem kicsit hülyén hangzik, és biztos, hogy sokan arra fognak gondolni, mennyire anyagias vagyok, de muszáj segítséget kérnem. A párommal már lassan 5 éve vagyunk együtt, és tavaly már szóba hozta a közös kassza témát, viszont a mai napig tagadja, hogy ezt tette volna. Azóta teltek a hónapok, és megfogadtuk, hogy idén már tényleg közös lesz a kassza. Azóta persze egyik napról a másikra megváltozott a véleménye és mégsem szeretné egy ideig.

Az olvasói levél Kittitől érkezett hozzánk, akinek természetesen nem ez a neve, de mint minden olvasónkét, az ő anonimitását is garantáljuk.

„A fizetésem jóval kevesebb, mint az ő diplomás fizetése. Sok más embert meghallgattam, hogy náluk hogy van ez, és megdöbbentem, hogy azoknál a pároknál, ahol a nő fizetése kevesebb, a pasijuk segít más dolgokban, például vállalja az albérlet fizetését, a kaja részbe is többet dob bele. A pasimnak még albérletjuttatása is van! Mi is megbeszéltük, hogy átvállalja az albérlet fizetését, de két hónapon belül minden megváltozott. Mindenben azt szeretné, ha közösen ugyanannyit dobnánk bele, ami tök jogos és fair a részéről, csakhogy én mindig is többet tettem bele, pedig az én fizum jóval kevesebb. Az ismerőseimtől hallom, hogy ők közösen terveznek, közösen gondolkodnak, tehát közös a kassza, és nincs ilyenből vita, mert természetes, hogy akár egy albérletjuttatási támogatást megoszt a pasi a párjával. Nálunk nem. Nem értem, hogy ennyire nincsenek közös céljai velem, csak még nem vettem észre? Ha valamit fizet nekem, felhánytorgatja, hozzátéve, hogy én mennyivel kevesebbet tudtam fizetni, például egy fesztiválon. Eddig úgy gondoltam, örül annak, ha keveset is, de tudok neki venni, adni, de még fejben is sokszor kiszámolja, mennyit költöttem rá. Ez normális így? Mit tegyek?”

Hogyan lehet szót érteni az anyagiak terén a párkapcsolatban?

A párkapcsolatok több lábból állnak, akárcsak egy szék, és az egyik lábat az anyagiak alkotják. Ahhoz, hogy egy párkapcsolat jól működjön, az anyagiakban is szót kell értenünk egymással, azaz akár úgy, hogy külön kasszán vagyunk, és minden kifli árát felezzük, vagy akár úgy, hogy közös kasszán vagyunk. A közös együttműködés és egyetértés elengedhetetlen. Azoknál a pároknál, ahol a fizetések közt jócskán van különbség, hasonló problémák merülhetnek fel, mint olvasónknál. Ha az egyik fél kevesebbet keres a másiknál, és igazságtalannak tartja a vagyon kezelését, ez súlyos konfliktusokat, veszekedéseket, vitákat okozhat a kapcsolatban.

A megoldás az egyezkedés, ami csak beszélgetésekkel és egymás megértésével kezdődhet el. Hogyan lehet megbeszélni a partnerrel azt, hogyha az anyagiak kezelésével nem értünk egyet? Először is fontos tisztáznunk magunkban, hogy valóban csak a pénzről van szó, és nem más, ahhoz kapcsolódó viselkedéssel, esetleg a párkapcsolat egyéb területén fennálló nézeteltérésről. Ha nincs nagyobb probléma, ami összefüggésben lehet az ellenőrzéssel, az önbecsüléssel és a szeretettel a kapcsolaton belül, és tényleg csak a pénz kezelése a gond, akkor rátérhetünk a megoldásra.

A pénz a párkapcsolat kézzelfogható része, így az érzelmeket viszonylag könnyű átfordítani az anyagiakra.

A pénzről való beszélgetéshez jó időpontot kell találni, amit együtt egyeztessünk, így mindenki kellőképpen fel tud készülni a várható kellemetlenségekre. Biztos, hogy vita lesz, azonban ez lehet nyugodt is, ami építően hathat a kapcsolatra. Célszerű különböző forgatókönyveket találni, és itt már ha valakinek aggodalma van a másik pénzköltési szokásai, pénzügyi döntései miatt, érdemes elmondani. Így megismerhetjük egymás nézeteit, és láthatjuk, hogy ki, honnan tanult meg a pénzzel bánni: lehet, hogy a szülők adták a mintát, vagy korábbi párkapcsolatban alakultak ki a szokásai.

Az normális, hogy a férfi és a nő nem értenek egyet a pénzkérdésben, azonban a közös célokat valahogyan kialakítják együtt. Ehhez a kompromisszum elengedhetetlen.

Ha dűlőre jutottunk, akkor szabályokat és korlátokat is beállíthatunk, félretehetünk, vezethetjük a kiadásokat, megegyezhetünk egy küszöbértékkel, ki mennyit költhet magára az adott hónapban, beszélhetünk arról, kinek milyen pénzügyi céljai vannak: utazás, új laptop, új matrac, ágykeret, satöbbi.

Olvasónk azt írja, hogy a párkapcsolatában úgy érzi, mintha a fiúnak nem lennének közös tervei vele, és mintha elnyomva érezné magát anyagilag: keveset keres, és amit ad is, azt is számon tartja a partnere. Érdemes az érzéseiről őszintén és komolyan beszélni, ezzel együtt jó, ha megnézi, a saját szülei vagy a partnere szülei hogyan kezelik az anyagiakat. Lehet, hogy onnan tanulja a partner az anyagiakkal kapcsolatos hozzáállását?

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik