Szórakozás

Kulka János eladta az otthonát

kulka jános (Array)
kulka jános (Array)

A színész két évvel ezelőtti sztrókja óta nem játszott színpadon. Habár egészen ideáig a Katona József Színház alkalmazásában állt, mostanra ott is felmondott. Kulka János emellett a magánéletén is változtatott, hogy szabadabban koncentrálhasson teljes felépülésére.

Kulka János nem áll többé színpadra
A színész nem tér vissza szakmájához.

Most már sokkal csendesebben éli életét, és próbál fizikailag, lelkileg is visszatérni régi önmagához. Ám ez egy nagyon hosszú és nehéz út. Ráadásul nem könnyíti meg a lelki felépülését, ha egy olyan helyen él, amely szinte percenként emlékezteti arra az időre, amikor még minden rendben volt, és mindenre képes volt. Leginkább a színpad hiányzik neki. Ezt viseli ugyanis a legnehezebben János, hogy jelenleg nem dolgozhat olyan intenzitással, mint eddig

– kezdte a Blikknek a színész barátja, aki elárulta, hogy Kulka megvált otthonától.

Először csak elköltözött egy másik lakásba, hogy kicsit kiszakítsa magát abból a közegből, de aztán rájött, hogy sokkal jobb, ha végleg megszabadul a nyomasztó emlékektől, ezért eladta a házat.

Kiemelt kép: Berecz Valter/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik