Szórakozás

Orbán József még gyengének érzi magát, de a sör azért legurul

A 100 Folk Celsius zenekar frontemberénél még tavaly ősszel diagnosztizáltak agy- és tüdődagantot, ami a kezeléseknek köszönhetően mára eltűnt. Orbán József előtt ennek ellenére még hosszú út áll, hiszen az elmúlt hónapok nagyon legyengítették a szerveztét. Van valami azonban, amiről még most sem mond le.

Orbán Józsi (Orbán Józsi)
Orbán József: Eltűnt az agydaganat
A 100 Folk Celsius frontembere még gyenge, de fellélegezhet.

Az orvosok szerint teljesen meggyógyultam, és a daganat is elmúlt, de én azért még nem érzem elég erősnek magam. Nem akarok panaszkodni, mert jól megy a sorom. A szeretteim mellettem vannak, főznek rám mindennap, ráadásul Benkő Balázs barátom is támogat, igazi hajcsárként, és naponta levonszol sétálni, nem engedi, hogy teljesen ellustuljak. Nemigen van étvágyam, de a sertéshúst szívesen eszem, és egy pohár sör is legurul néha

– mesélte a Blikknek a zenész, aki továbbra is gyógyszereken él, de felépülésben a barátai mellett, párja is újra támogatja.

Muszáj mozognom, még akkor is, ha sokszor nehezemre esik! Húszféle gyógyszert szedek, amelyek sokszor kedvetlenné és erőtlenné tesznek, de próbálom megerőltetni magam. Nagyon legyengített ez a hónapokon át tartó fekvés, teljesen elfáradtak az izmaim. Most az a legfontosabb, hogy megerősödjek! Végre újra mellettem van a csajom, így sokkal könnyebbek a mindennapok.

Kiemelt kép: MTI/Kollányi Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik