Szórakozás

Megváltozott Détár Enikő hangja egy műtét után

Détár Enikő a Borsnak egy évekkel ezelőtti műtétről nyilatkozott, amiről eddig sosem beszélt nyilvánosan. A színésznőnek egy ciszta volt a hangszálain, amelynek az eltávolításához intubálni kellett, hogy légzése egyenletes maradjon, s keringése ne boruljon fel.

Nagyon ritka, amikor nem sikerül pontosan az intubálás, nálam ráadásul kétszer kellett. A műtét után tudtam meg, hogy amikor ledugták ezt a csövet a torkomon, megsérültek a hangszálaim. Mélyaltatásban végezték, nem éreztem belőle semmit. Nagyon megijedtem, hiszen egy komolyabb hangszálsérülés egy énekes-színésznőnél végzetes lehet

– mondta a lapnak Détár, akinek a műtét után megváltozott a hangja.

A beavatkozás óta rekedtebb és mélyebb lett a hangom, szinte újra kellett mindent tanulnom, hogy ugyanolyan minőségben tudjak teljesíteni a színpadon. Nem egy szereptől el is estem a hirtelen változás miatt. Nagyon türelmetlen vagyok magamhoz, ekkor tanultam meg, hogy vannak dolgok az életben, amiket szép lassan kell elérnünk, mert a kapkodás nem használ

– tette hozzá Détár Enikő, akit azóta is egy foniáter szakértő segíti.

(Kiemelt kép: FEM3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik