Szórakozás

A Facebookról tudtam meg, hogy összejött az exével

A lány szerette a fiút, többet akart, de úgy érezte, a fiúnak ő komolyabban nem kell, így szakítottak. A fiú összejött a korábbi barátnőjével, majd újra megkereste a lányt, akinek elvette a szüzességét. Többszörösen összetett a dolog, érzelmi szálak kuszasága jellemzi a szerelmi háromszöget, aminek a középpontjában egy feltehetően érzelmileg sérült fiú áll. Ha te is felmelegített párkapcsolatban élsz, azaz újrakezdtétek, ha jól működik, vagy éppen ellenkezőleg, írd meg nekünk az igyjartam@24.hu email címre!

Másfél éve, 19 évesen megismertem egy férfit, aki akkor 25 éves volt. Kapcsolatunk szinte csak a szexből állt, vele vesztettem el a szüzességem. Megegyezik a stílusunk, hasonlóan gondolkodunk a világ dolgairól. Úgy éreztem, ő nem állt készen egy új kapcsolatra, amire én vágytam, ezért véget vetettem a kapcsolatunknak.

Ősszel újra megkeresett, lefeküdtünk. Ezután a Facebookról jöttem rá, hogy ismét összejött a volt párjával. Számon kértem, bevallotta, bár hozzátette, hogy ez már számára nem olyan, mint volt. Hatalmasat csalódtam, mégsem tudtam megállni, hogy pár hétnél tovább ne beszéljek vele. Azóta is számtalanszor találkozunk, ilyenkor sokat beszélgetünk a szex mellett. Mindennap keres, tudom, hogy fontos vagyok számára. Rögtön észreveszi, ha valami bánt, próbál segíteni, dicsér, érezteti velem, hogy tetszek neki. Azt állítja, hogy sosem vonzódott még senkihez annyira, mint hozzám.

A levelet Zsuzsa (ál)nevű olvasónktól kaptuk, aki nehéz helyzetbe került húszéves korára, hiszen a férfi, akivel elvesztette a szüzességét, érzelmileg hatással van rá még ma is. Ezért lehet ő harmadik egy szerelmi háromszögben.

„Rosszul érzem magam, hogy én vagyok a harmadik személy ebben a helyzetben, mégsem tudom őt elengedni, és ő sem engem, akárhányszor próbáltuk már. Állítólag csak lelkiismeret-furdalása miatt jött össze újra az exével, azt mondja, a lányt megviselte a szakításuk anno, illetve anyagilag támogatja őt.

Tudom, hogy ezt már sokáig nem folytathatom, hiszen nem fair a párjával szemben, rengeteget őrlődöm miatta, viszont fogalmam sincs, mi lenne a jó megoldás.”

Mit lehet tenni?

Olvasónk a szakítást nem véletlenül határozta el korábban: vállalta, hogy nemet mond valamire, és emelt fővel kimondta, vége. Mégis mintha a viselkedése arra utalna, hogy megbánta a szakítást, lehetséges, hogy esetleg abban reménykedik, hogy a férfi otthagyja a barátnőjét, és ismét egy párt alkothatnak? Amíg ez a se vele se nélküle szeretősdi fennáll, egyikük sem fog tudni egy új kapcsolatra koncentrálni. Úgy tűnik, ragaszkodnak egymáshoz, de ezt a szerelmi háromszöget nem lehet sokáig fenntartani. A nehéz elválást feltehetően az okozza, hogy érzelmileg erősen kötődnek egymáshoz, olvasónk, hasonlóan másokhoz, nehezen képes elválni attól a férfitól, akivel elvesztette a szüzességét.

Az nem jelent jót, ha valaki az exeivel csalja a partnerét, a szakítást, az elválást nem tudja helyén kezelni, képtelen elfogadni. A felmelegített kapcsolatokra jellemző, hogy sohasem lesz olyan, mint régen. A korábbi problémák újra és újra felmerülhetnek, ahhoz, hogy jobb, minőségibb legyen, mint a korábbi kapcsolatunk, szükséges az érzelmi érettség. Sajnos olvasónk esetében a fiúnál nem valószínű, hogy ez jelen van, hiszen ő valamiért képtelen a volt barátnőitől szabadulni — talán kötődési problémái akadályozzák a kiteljesedésben.

A se vele, se nélküle állapot jellemző az újra felmelegített kapcsolatokra, bár általánosságokat nem igazán lehet mondani. Ha valaki ilyen helyzetben van, jó, ha egy kicsit távolabbról is megvizsgálja, miért nem tudnak egymástól elszakadni. Az is lehet, hogy ennek az az oka, hogy a személyiségük bizonyos részei nagyon kiegészítik egymást: egyikük domináns, a másik pedig alárendelődő például. Ilyenkor terápiás segítséggel kiegészítve célszerű lezárni a nehézkes párkapcsolatot.

Közös jövőről egy-egy újrakezdett párkapcsolatban akkor lehet beszélni, ha a korábbi, első párkapcsolatban a bizalom és a hit nem rendült meg egymásban. Ha tudtunk szabadok lenni, és fejlődni egymás mellett, és valami máson csúszott el a kapcsolat, akkor még lehet ebből egy új és sikeres kapcsolat. Ehhez nem egymáson kell változtatni, hanem egy kicsit saját magunkon: annak megvizsgálásával, hogy mi mit tett azért, hogy a kapcsolat tönkremenjen, talán elkerülhető a jövőben, hogy a viselkedésünkkel elűzzük egymást.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik