Szórakozás

Vajna Tímea 400 ezres ruhában napoztatta fél mellét

Bár Vajna Tímea Instagramja szerint jelenleg már Budapesten tartózkodik, készült róla pár olyan fotó a Francia Riviérán, amit még nem mutatott meg nekünk. Köztük az alábbi, amin az egyik luxushotel lépcsőjén ácsorog egy barna kezeslábasban, ami alá elfelejtett melltartót venni, valószínűleg azért, hogy egyenletesebben barnuljon le a képen is látható dekoltázsa. Látszólag jó idő volt, vagyis érthető a rövid ruha, ezzel együtt viszont a lábára felhúzott téli csizma picit mintha indokolatlan lenne.

Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés, Máj 25., 2018, időpont: 1:57 (PDT időzóna szerint)

A kormánybiztosné a biztonság kedvéért a képen azt is betagelte, hogy mit visel, így ha valaki kedvet kapna a hasonló öltözethez, már tudja, hogy a táskát a Chanelnél, a csizmát Jimmy Choonál, a rövid barna kezeslábast pedig Yves Saint Laurent-nél kell keresni.

Utóbbi ha minden igaz 1290 euróba, azaz 410 ezer forintba kerül,

vagyis pontosan ugyanannyiba, mint az a cipő, amiben nemrég még Cannes-ban fotóztatta magát.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik