Szórakozás

Egyik nap még hajléktalanszállón élt, most felvették a Harvardra

Richard Jenkins gyerekkorában anyjával sokat költözött, ha nem kaptak szobát, hajléktalanszállón húzták meg magukat. A fiatal tudta, hogy ebből a helyzetből csak egy kiút van: az oktatás.

Igazi könyvmoly volt ezért, ami az iskolatársainak a zaklatását is magával hozta, el is nevezték a világ egyik legjobb egyeteme után Harvardnak, pedig akkor még nem lehetett tudni, mit hoz a jövő.

Jenkins mond beszédet ebben az évben a középiskolája évzáróján, ami azt jelenti, hogy ő évfolyamának az egyik – ha nem a legjobb – tanulója. A középiskola, a Girard College egyébként egy olyan ösztöndíjas, bentlakásos iskola Észak-Philadelphiában, ahol alacsony jövedelmű, egyszülős családból éreznek a gyerekek.

A fiú emellett egy olyan programban, a Mighty Writersben  is részt vett, amelyben 7-17 éves gyerekeket tanítanak világosan gondolkodni és írni. Nemrégiben ment oda vissza, hogy a programigazgatónak elmondja a jó híreket, már egy Harvard pulcsiban. Jenkins nem csak azzal dicsekedhetett el, hogy felvették az egyik leghíresebb egyetemre, hanem hogy teljes ösztöndíjat kap hozzá, vagyis nem kell fizetnie tandíjat.

A fiú egy párizsi osztálykiránduláson tudta meg, hogy felvették. Annyira izgatott volt, hogy eldobta a telefonját, mikor megérkezett a levél a felvételéről. Az anyja ugyanakkor nem volt izgatott:

Egyáltalán nem lepett meg

– nyilatkozta szűkszavúan Quiana McLaughin. Jenkins egyébként védelmezi az anyját, és azt mondta, hogy nem szeret a múltjáról, és a hajléktalanszállókon eltöltött életéről beszélni, csak annyit, hogy ezekből a tapasztalatokból kiindulva juthatott el oda, hogy felvegyék a Harvardra.

(via CBS News, kiemelt kép: Twitter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik