Szórakozás

Oláh Gergő elárulta születendő gyermeke nemét

Oláh Gergőéket elmondása szerint sok bántás érte amiatt, hogy hány gyereket vállalnak, ezért egy hosszú Instagram posztban jelentette be, hogy kislányuk lesz, amiben azt is megmagyarázza, hogy senkinek semmi köze hozzá, hány gyereket szeretnének. 

Az alábbiakat írja:

Fiatalon lettünk szülők!
Tudatosan! A szegénységben is vállaltunk 2 gyermeket! Aztán amikor változott az életszínvonalunk, Boldogan vállaltunk még egy Csoda gyermeket! Mi döntöttünk így! Akartuk!

Nem egyszerű, nem könnyű, de fantasztikus dolog, hogy szebbé tehetjük a világot a gyermekeinkkel, egy gyermek születése minden körülmények között nagy áldás, az emberiség legnagyobb csodája, Isten legnagyobb ajándéka, hogy 2 emberből, világra jön 1 másik ember! És nekünk 4 csodánk van, 4 ajándékunk!

Leírta, hogy sokan hülyének nézik, amiket 4 gyereket vállalnak, már a harmadiknál is többen beszóltak. De szerinte mindenkinek a saját döntése, hogy hány gyerek után érzi magát boldognak, van, aki egyet sem szeretne, míg más 11-et akar. Ő nem ítél el senkit és nem néz hülyének senkit, a felelőtlen gyerekvállalásnak se híve. Majd hozzátette, hogy kislányuk lesz.

Olàh Geri (@olahgeriofficial) által megosztott bejegyzés, Máj 12., 2018, időpont: 1:47 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram / @olahgergoofficial

Ajánlott videó

Olvasói sztorik