Szórakozás

Székhelyi József: Féléves lettem

Fél éve diagnosztizálták Székhelyi Józsefnél a rákbetegséget. Bár jobbak a 71 éves színművész leletei, a kemoterápiától tűnnek el a daganatok a tüdejéből, de még mindig komoly légszomjjal küzd. Ráadásul más, igen kellemetlen tünetek is felléptek nála, amiknek a többsége már a kemoterápia mellékhatása.

Székhelyi József: Egy pohár víz számomra 47 kilós súly
A 71 éves színész tavaly novemberben tudta meg, hogy tüdőrákja van.

Most vagyok „féléves”, azaz fél éve járok kemoterápiára. Nem mondom, hogy nem visel meg, még mindig nagyon gyenge vagyok, de már sikerült híznom pár kilót. Ezen azért csodálkozom, mert a legfinomabb ételkülönlegesség is kijön belőlem. Teljesen változó, sosem tudom előre, hogy mit nem bír a gyomrom. De ebből semmi nem látszódhat rajtam a színházban, hiszen Mr. Green nem volt rákos. Én még az a generáció vagyok, melynek tagjai nem mondanak le előadást. Néhány évtizede egy rosszul sikerült teniszezés után az összes szerepemet hátsóig érő gipszben játszottam, akkor is játszottam minden este

– mondta a Borsnak Székhelyi József, aki most teniszezéssel próbál valamit visszaszerezni régi kondíciójából: félórás edzéseket tartanak.

(Kiemelt kép: MTVA/Zih Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik